bánfalvi evangélikus templom
Ágfalvi és Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség
Ágfalvi és Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség
Vallás

Megújul az evangélikus templom Bánfalván

Közadakozásból újítják fel az evangélikus templom tetőszerkezetét a Sopronhoz tartozó Bánfalván. A helyi magyar-német kétnyelvű gyülekezet templomát egy 150 éve épült egykori iskolaépület fogadja be, az építmény tetőszerkezete és gerendái viszont nagyon elöregedtek, ezért van szükség a munkálatokra, amelyek költségeihez még várják támogatók jelentkezését.

Ágfalva, Bánfalva és a ma már Ausztriához tartozó Lépesfalva/Loipersbach, evangélikus hívei évszázadokon át közös gyülekezetet alkottak. 1785-ben is együtt építették fel templomukat Ágfalván. A 19. század végétől a bánfalvi gyülekezet már külön tartotta istentiszteleteit, amihez az akkor még önálló faluban templomot és iskolát is kaptak. 1967-ben visziont az épületet elvették tőlük, helyette a régi katolikus iskolát kapták, ez szolgál ma is templomukként, mondta az előzményekről Heinrichs Eszter, az Ágfalvi és Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze:

A körülbelül 150 éves épületre most a tetőcsere mellett födémmegerősítés is vár, hogy a későbbi nemzedékek akár a tetőtérre is ráépíthessenek. A munkák 20 millió forintba kerülnek, ez átszámítva több mint 60 ezer Euró. A Magyarországi Evangélikus Egyház 12 milló forinttal, Sopron városa pedig 2 millió forinttal járult hozzá a költségekhez. A fennmaradó 6 milliót önerőből és adományokból fedezi a gyülekezet, ebből a célból téglajegyeket bocsátottak ki.

bánfalvi evangélikus templom
Ágfalvi és Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség

A téglajegyekből már szép számmal váltottak a hívek. Nemcsak a környékből, de még Németországból is érkezett adomány az 1946-ban Bánfalváról kitelepített németek leszármazottaitól. Az Ágfalvi és Sopronbánfalvi Társult Evangélikus Egyházközség közöni az eddigi felajánlásokat, és továbbra is várja a támogatókat, hiszen a kitűzött cél teljeskörű megvalósulásához szükség van további adományokra.

A felújítás alatt nem lehet istentiszteletet tartani az iskola-templomban. A segítség a katolikus közösségtől érkezett, így átmenetileg az Árpád-kori Mária Magdolna templomban gyűlhetnek össze az evangélikusok vasárnaponként – a gyülekezet hálás a segítségért

Részletek: