alsóőri zarándokok megérkeztek Mariazellbe
ORF/Molnár
ORF/Molnár
Vallás

Célba értek az alsóőri zarándokok

Mariazellbe érkezett augusztus 10-én az a 18 zarándok, akik szerdán, augusztus 7-én hajnalban indultak el gyalog Alsóőrből. A négy nap alatt 150 km-t tettek meg. Augusztus 11-én, vasárnap délelőtt pedig busszal érkezett 17 alsóőri és felsőőri hívő, hogy együtt vegyenek részt a Mariazelli Bazilikában tartott szentmisén.

25 éve hagyomány a településen, hogy minden évben gyalog indulnak zarándokok Mariazellbe. A zarándokút végén, vasárnap reggel busszal érkeznek hívők Alsóőrből, hogy együtt térjenek haza a településre. „Szép szokás, hogy akik otthon maradtak és tudják, hogy a szomszédok vagy rokonok elmentek Mariazellbe, egy-egy szál virággal fogadják őket az alsóőri templomban, majd közösen bevonulunk a templomba.“ – mondta Seper Edith, a Alsóőri Egyházközség világi elnöke:

alsóőri zarándokok megérkeztek Mariazellbe
ORF/Molnár

Vasárnap, augusztus 11-én, 17 fő érkezett Alsóőrből és Felsőőrből, hogy együtt részt vegyenek a Mariazelli Bazilikában tartott szentmisén, majd kora délután indultak haza, hiszen az otthon maradt hívek várták őket az alsóőri templom előtt.

alsóőri zarándokok megérkeztek Mariazellbe
ORF/Molnár

Az út bár fizikailag nagyon megterhelő, sokszor azok számára is, akik már sokadszor teszik meg gyalog a távot, mégis nagy élmény, és a település lakóinak összetartásáról is tanúskodik. „Az út nagyon jól sikerült és a társaság az, ami segít mindenkinek idejönni.“ – mondta Györög Kurt, zarándok. „A legnagyobb élmény, amikor először látjuk meg a Bazilikát, tudjuk, hogy még egy órát kell menni, de ideértünk.“ – tette hozzá:

Az alsóőriek évek óta augusztus második hétvégéjén érkeznek Mariazellbe, amikor a roma zarándokokért tartanak szentmisét a Bazilikában.

alsóőri zarándokok megérkeztek Mariazellbe
ORF/Molnár

A marizelli zarándokhely már a 12. század óta él, amikor Magnus, bencés szerzetes, St. Lambrechtből egy Mária-szoborral elindult, hogy a stájer hegyekben hirdesse az evangéliumot. Az útját egy helyen hatalmas szikla zárta el, ő pedig a Szűzanyához imádkozva kért segítséget, mire a szikla ketté hasadt, és a szerzetes tovább haldhatott az útján. December 21-én érte el célját, ahol a Mária-szobor köré fakápolnát épített, innen ered a Mariazell („Maria in der Zelle“) elnevezés is.