Mátyás király
BEOL
BEOL
Történelem

Egy este Mátyás királyról Alsóőrben

Kiállításmegnyitóval, könyvbemutatóval és filmvetítéssel is megidézik Mátyás király szellemét június 25-én 18.30-tól az alsóőri Öreg Iskolában. Az UMIZ programjai a nyári vakáció alatt szünetelnek ugyan, de az olvasni vágyókat továbbra is szeretettel várják.

Az este sokban kapcsolódik a tavalyi Mátyás király emlékévhez: az Alsóőrben bemutatásra kerülő tárlat, Millisits Máté a „Hunyadiak dicső kora“ című gyűjteménye épp az emlékévben készült el, most pedig az Őrvidéken is látható lesz, mondta Kelemen László, az UMIZ vezetője:

A Mátyás-kiállításhoz kapcsolódóan egy kísérő tárlat is megtekinthető az UMIZ-ban. Ez Mátyás-kori erdélyi építészeti emlékeket mutat be a múlt század eleji Budapest arculatát meghatározó, erdélyi építész-író, Kós Károly grafikának tükrében.

Mátyás király
BEOL

A kiállítások mellett irodalmi érdekességeket is tartogat az este. Döme Zsuzsa „Mátyás mindörökké“ című novelláskötetében humorosan, merészen, de mindvégig tisztelettel s hódolattal adózik Mátyás király emlékének. A Katona Tamás és Szász Zoltán szerkesztette, „Hegedüs Sándor, a százkezű politikus“ című könyve pedig a 19. század második felének és a 20. század első éveinek mára sajnálatosan elfeledett kiemelkedő személyisége, neves publicistája és ismert politikusa arcélét rajzolja meg.

Az esten bemutatásra kerül a 2018-as Mátyás-év tiszteletére készült „Mátyás, a magyarok királya“ című film is, amely Halász Lajos operatőr-rendező alkotása. Az est hangulatát a BMKE Énekköre népdalokkal, kórusművekkel emeli majd.

Nyár az UMIZ-ban

A Mátyás király-est az UMIZ utolsó eseménye a nyári szünet előtt. A vakáció idején szünetelnek a rendezvények, de az olvasókat a nyári hónapokban is szívesen látják: az alsóőri könyvtár idén is csatlakozott a Burgenlandi Könyvtárak Tartományi Szövetsége által életre hívott „Lesesommer Burgenland“ kezdeményezéséhez, amely az olvasást hivatott népszerűsíteni a legifjabbak körében.

UMIZ Alsóőr Öreg Iskola templom
Nyugat.hu

Emellett a nyár a kutató- és rendszerező munkák ideje is, amit a könyvtár kisebb forgalma is lehetővé tesz. Olyan háttérmunkákat lehet ekkor elvégezni, amelyeket az évközi időszakban idő és kapacitás hiányában nem tudnak végrehajtani az UMIZ-ban.