Kultúra

Mészáros Márta a bécsi CH vendége

Az Osztrák-Kirgiz Társaság és a bécsi Collegium Hungaricum szervezésében magyar filmestet tartanak június 24-én, hétfőn 19 órakor, a bécsi Collegium Hungaricumban. Műsoron Mészáros Márta „Anyám levelei Sztálin elvtársnak“ című filmje szerepel.

Mészáros Márta több filmjében is feldolgozta édesapja, a sztálini tisztogatás során kivégzett szobrász, Mészáros László sorsát. Ezúttal édesanyja, Kovács Vilma nyomába ered. Vilma követte férjét a távoli Kirgíziába, majd annak letartóztatása után magára maradt gyermekeivel.

mészáros márta
Népszava/Németh András Péter
Mészáros Márta

Levelei nem csak egy rettenetes rendszer dokumentumai, de tanúskodnak egy erős, bátor nő harcáról, sírig tartó hűségéről is. Kiderül, hogy a hatóságok hogyan tologatták egymásra a felelősséget, hogy az emberélet a harmincas évek Szovjetuniójában nem ért semmit. A történelmi szörnyűségek ellenére a film a szerelem és a hűség filmje, és képet ad a mai, immár önálló Kirgizisztánról is.

is. Az est vendége lesz a rendező, Mészáros Márta is, aki a vetítés előtt a film keletkezéséről, előzményéről is beszél majd.