A határúszás biztosítását a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség, valamint a Fertőrákosi Tűzoltóság segítette. „Egyrészt törvényi előírás, hogy vízi eseményeket iztosítani kell, másrészt nagyon szívesen veszünk részt Tamás segítésében.“ – mondta Láng Tamás, a Vízipolgárőrség tagja. A Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőrség már korábban is segítette a paraúszó nyíltvizi úszását, aki Kunszigettől Győrig a Mosoni-Dunán úszott 14 km-t. Patkás Tamás parauszó:

Mivel egy határmenti eseményről van szó, ezért a burgenlandi vízirendőrséget is értesítették. A Fertőrákosi Tűzoltóegyesület az úszás előkészítését, az útvonal feltérképezését, meghatározását, a távolságmérést segítette."Az úszás elején az úszó szeretett volna 4 km-t úszni, szerette volna ezt szimbolikussá tenni, ezért úszott ki a B0 határtörésponthoz." -mondta Holló Dániel, a Tűzoltóegyesület hajóvezetője.

Patkás Tamás 25 évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, amiben mindkét lábát amputálni kellett. Fiatalkorában úszómesterként is dolgozott, de baleste után nem úszott többet, majd egy barátja tanácsolta neki, hogy az úszás újra egy teljes értékű testmozgás lehet a számára. Így öt évvel ezelőtt felkereste a győri uszodát, ahol újra elkezdett úszni. „Nagyon nagy távokat tettem meg a medencében, és az edzőm azt mondta, ezzel igazából nem érünk el semmit, valahova menjek el úszni, ezt kamatoztassuk. A Balaton Öbölátúszást javasolta, ez egy 3,6 km -es táv. Én mondtam, hogy emeljük egy picit a tétet és legyen a Balaton-átúszás. Ez volt az első nagy úszásom.“ – mondta Patkás Tamás.

A „Sérülten is sportosan“ úszássorozattal az úszó célja az volt, hogy megmutassa, egy súlyos baleset után is lehet teljes életet élni. „Egy súlyos baleset után is, lehet olyan dolgokat csinálni, ami kicsikét még az átlag embereknél is nagyobb, nem kell magunkba zárkózni és szégyellni, hogy sérültek vagyunk és sajnálni magunkat. Mindenki tud tenni azért, hogy jobb legyen az élete.“ – tette hozzá a paraúszó.

Patkás „Sérülten is sportosan“ úszássorozata a Fertő tavi határúszással lezárult, de a nyíltvizi szezont csak most kezdte. Június végén újra a Balaton-átúszásra készül, már ötödik alkalommal, ezt követi a Lupa-tó és az Orfűi-tó, majd az adriai úszófesztivál, amin már negyedszer indul.