A magyar költészet napja Bécsben

Délutántól estig zajlanak a költészettel kapcsolatos programok április 11-én a bécsi Collegium Hungaricumban. 16 órától „Vers-sor-ban” címmel rendeznek versdélutánt, 20 órától pedig slam poetry estre várják a friss irodalom iránt érdeklődőket.

A Vers-sor-ban a közösségről szól. Itt bárki elmondhat, felolvashat egy neki kedves vagy fontos verset. Műfaji megkötés nincs, a szándék pedig épp az, hogy megnyissák a lehetőséget a felnőttek előtt a versmondásra, mondta Lengyel Ferenc, a Bécsi Magyar Iskola tanára:

verőfény szavalóverseny 2018

ORF/Nagy

Lengyel Ferenc, a BMI tanára

A Vers-sor-ban programját három évvel ezelőtt rendezték meg először. A tavaszi versdélutánt minden évben „párban“ tartják az őszi Vers-virrasztás alkalmával. Előbbi helyszíne a Collegium Hungaricum, és döntően a világi verseknek ad teret. Utóbbi helyszíne a Collegium Pázmáneum, ahol istenes versek, a meditatív, Isten és ember kapcsolatát vizsgáló költemények hangoznak el.

Collegium-Hungaricum aussen

Collegium-Hungaricum

A klasszikus vagy épp kortárs költők magvas, időt álló gondolatait 20 órától a slammerek pergő, improvizatív, de annál izgalmasabb és érdekesebb világa váltja fel: A Magyar Diákok Egyesülete szervezésében a felvidéki Laboda Róbert és Melecsky Kristóf lép színpadra. Mindketten elismert tagjai a felvidéki és anyaországi magyar slammer szcénának.

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján tartják. Napjainkban Magyarországon és a külhoni magyar közösségekben verses estekkel, irodalmi témájú előadásokkal ünneplik a magyar költőket és alkotásaikat.

Link:

  • Collegium Hungaricum