A bécsi egyetem szolidáris az MTA-val

A Magyar Tudományos Akadémia melletti szolidaritás jegyében bocsátott ki nyilatkozatot a Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugrisztikai Tanszéke. Egyetemi tanszékek és tudományos egyesületek szolidaritási nyilatkozata mellett 566 művész, tudós írt alá nyílt levelet Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.

„A bécsi Finnugrisztikai Tanszék munkatársai is egyre növekvő aggodalommal szemlélik a magyar kormánynak a Magyar Tudományos Akadémia intézményrendszerével kapcsolatos döntéseit, az alapkutatások fontosságának és értékének megkérdőjelezését, az alapfinanszírozás megvonását, az érdemi munka tulajdonképpeni ellehetetlenítését“, mondta el Pesti Brigitta tanszékvezető:

Szolidaritási nyilatkozat:

„Az MTA intézményének, egyes kutatóintézeteinek és kutatóinak biztos jövője, annak integritása, gazdasági és tudományos értelemben vett önállósága és függetlensége nem lehet politikai döntés kérdése. A tudomány, amelynek a Magyar Tudományos Akadémia majd kétszáz éve kiváló és kiemelkedő befogadója és művelője, hagyományosan a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését szolgálja, a mindenkori kormánytól független működése a modern, felvilágosult társadalmak egyik alappillére. A meglévő intézményi struktúra feldarabolása, megszüntetése, az egyes kutatóhelyek, kutatócsoportok, irányzatok vagy módszerek diszkriminálása olyan folyamatokat indíthat meg Magyarországon, amelynek során a mostanra több tudományágban is Európa élvonalába tartozó magyar tudományos élet lendülete megakadhat, és beláthatatlan, helyrehozhatatlan veszteségeket szenvedhet. Ezen veszteségek természetesen nem kizárólag a nemzetközi és hazai tudomány világában lehetnek és lesznek fájdalmasak, hanem a magyar demokratikus intézményrendszer, a társadalom, az oktatás, a politika, a gazdaság valamennyi területén egyaránt“.

Élőláncos tiltakozás az akadémiáért

A nyilatkozat megtalálható a Bécsi Egyetem Európai és Összehasonlító Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének Finnugrisztikai Tanszékének honlapján illetve a nyilatkozatot eljuttatták a nemrég megalakult Akadémiai Dolgozók Fórumához, mely kedd délutánra szervez élőláncos tiltakozást a Magyar Tudományos Akadémia épülete köré, a Palkovics László miniszter által vezetett átalakítási folyamatok ellen tiltakozva.