Történelmi ősz a CH-ban

A nagy témasúlypont, az első világháború befejeződésének 100. évfordulójához kapcsolódó előadásokon túl további érdekfeszítő, kevésbé ismert történelmi témákkal is várja az érdeklődőket az ősz során a bécsi Collegium Hungaricumban működő Bécsi Magyar Történeti Intézet. Így például háromnapos konferencia foglalkozik majd a 300 éve megkötött pozsareváci békével.

Nagy témasúlypont az idei évben az első világháború befejeződésének 100. évfordulója, mondta el ifj. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricumban működő Bécsi Magyar Történeti Intézet (BMTI) vezetője:

Decemberben rendeznek ennek kapcsán egy konferenciát, hiszen a háború hivatalos befejeződését további helyi háborúk követték. Maga a háború a hátországban is komoly válságot eredményezett. A sok nélkülözés hatására bizonyos betegségek szedték áldozatiak, számos olyan művész is elhunyt 1918-ban, akik talán tovább élhettek volna békés körülmények között. Otto Wagner építész is 1918-ban hunyt el. A Bécsi Magyar Történeti Intézet október elején rendezett nemzetközi tudományos konferenciát „Otto Wagner und Ungarn” címmel a Collegium Hungaricumban. Otto Wagner magyarországi művei álltak a középpontban, így Budapest egyik büszkesége, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga.

Előadás Kossuth Lajosról

Október 8-án, hétfőn Hermann Róbert történész, a Magyar történelmi Társulat elnöke tartott előadást Kossuth Lajos, az alkotmányvédő rebellis címmel. Kossuth a magyar közvéleményben máig úgy él, mint az 1848. évi alkotmány megvédéséért folytatott szabadságharc vezére. Ugyanakkor kritikus hangok is megfogalmazódnak vele kapcsolatban: felelőtlenül kockáztatta az ország és a nemzet sorsát egy reménytelen küzdelemben, kiprovokálta az orosz intervenciót. Az osztrák történeti irodalom nagyobbrészt lázadóként tekint rá, akinek kezdettől fogva feltett célja volt a Habsburg-monarchiától való elszakadás. Az előadás célja volt, hogy e két szélsőség között bemutassa Kossuth valós történeti szerepét 1848-49-ben.

Kultúra és hadsereg - pódiumbeszélgetés

Október 9-én a Club Pannonia rendezvényének ad helyet a Collegium Hungaricum, magyar, osztrák és lengyel történészek mondják el véleményüket a monarchia megszűnése, az első világháború lezárása és a független államok kialakuláásnak kérdéskörérben. A pódiumbeszélgetés címe: Kultúra és hadsereg - megváltoznak-e kulturális keretek az államkeretek megváltozásával, a háború végével a hadsereg megváltozó szerepe. Beszélgetőpartner lesz többek között ifj. Bertényi Iván is. A beszélgetést Bárány Anzelm, a Collegium Hungaricum igazgatója vezeti.

Könyvbemutató

Október 17-én Wolfgang Bachkönig burgenlandi nyugalmazott rendőrtiszt könyve kerül bemutatásra. A „Hazám, miért kellett, hogy elhagyjalak?“ című kötetben határőrkatonák, burgenlandi segítők, de maguk a menekültek is sok megindító történetet beszélnek el. A bemutatón jelen lesz a szerző és szemtanúk is.

Konferencia a pozsareváci békéről

November 14.-16. között háromnapos nagyszabású tudományos konferencia keretében fogllakoznak a 300 éve megkötött pozsareváci békével. A pozsareváci béke (németül: Friede von Passarowitz) a Habsburg Birodalom, a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között 1718. július 21-én, Pozsarevácon megkötött békeszerződés, lezárva az osztrák–török és a velencei–török háborút. A béke aláírásának következtében a történelmi Magyar Királyság területén megszűnt a török uralom.