Hangzó város lesz Kőszeg

Szerdán, augusztus 29-én kezdődik meg és szeptember 2.-ig tart a „Hangzó Város“ Nyári Zeneakadémia Kőszegen. A rendezvény több helyszínen zajlik, a Zwinger, az Európa-ház, a Szemző-ház és a Szent Imre templom mellett a város terein, utcáin is.

A kurzus magja és előzménye a Cantor Regis Hungariae elnevezésű régizenei és egyházzenei kurzus, amely eddig négy alkalommal került megrendezésre. 2017-ben már Kőszegen tartották, s a város hangulata és adottságai sugallatára született az elhatározás, hogy kibővítik. Nyitottak a hangszeres képzés és az improvizáció irányába, valamint igyekeznek mind jobban kihasználni Kőszeg város adottságait, mondta el Mizsei Zoltán a kurzusnak helyet adó kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete - Collegium Sonorum vezető kutatója, a rendezvény ötletgazdája:

Hangzó város Kőszeg

koszeg.hu

A hagyományos mesterkurzusok, szemináriumok és koncertek mellett közös városi improvizációk, istentiszteletek gazdagítják a programot. A kurzusok nyitottak: a Kőszegre látogatók is belehallgathatnak, sőt a kurzus résztvevői is „áthallgathatnak”. Az énekes és hangszeres mesterkurzusok a Musica Aeterna Művészeti Alapítvány és a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezésében kerül megrendezésre.

Link: