Bozsoki Zenei Fesztivál 2018

Augusztus 2. és 9. között kiváló koncertek sora várja a komolyzene kedvelőit Bozsokra, a Sibrik-kastélyba a Nemzetközi Bozsoki Zenei Fesztivál és azzal összekötött fiatal zenészeknek szóló tanfolyamok keretében. Az V. Bozsoki Zenei Fesztivál a 12. Kőszegi Ostromnapok társrendezvénye, így 11 koncertet Kőszegen tartanak.

Az immár ötödik, és fokozatosan nemzetközi hírűvé váló Bozsoki Zenei Fesztivál szervezői úgy határoztak, hogy a bozsoki nyitó koncert után az összes többi koncertet Kőszeg kiváló akusztikájú termeiben és templomaiban tartják meg. Mint Balogh Alexandra, a londoni Királyi Zenekadémia hallgatója, a rendezvény főszervezője elmondta, a Bozsoki Zenei Fesztivál 2014-ben, egy fiatal zenészekből álló baráti társaság által szervezett zenei táborból vált rangos zenei fesztivállá.

Bozsoki Zenei Fesztivál alapeszméje, hogy olyan közösségi élményt kínáljon és olyan kulturális hagyományt teremtsen, ami a közös munka, az együtt zenélés, a különböző művészeti ágak összehangolása révén egyfajta szemléletváltást idézhet elő a most felnövő generáció életében. Azt hivatott tudatosítani, hogy aki a minőségi zenélés mellett kötelezi el magát, annak fontos, hogy az élet egyéb területein is a minőséget tartsa szem előtt, legyen szó mozgásról, étkezésről, a környezetünkhöz való tudatos odafordulásról, a kikapcsolódásról vagy a másokkal való minél tökéletesebb együttműködésről.

Bozsok Fesztivál

ODPictures Art Studio

A Fesztivál a minden este megrendezésre kerülő színvonalas koncertek mellett lehetőséget ad neves külföldi előadók nyilvános mesterkurzusainak meghallgatására, kiállítások, tárlatok megtekintésére, gasztrozenélésen, ill. táncos, irodalmi esteken való részvételre vagy akár historikus hangszerek kipróbálására.

Bozsok Fesztivál

ODPictures Art Studio

Kőszeghegyalján, Bozsok, az alpokaljai kis falucska különleges helyszínként szolgál a Bozsoki Zenei Fesztiválhoz. A falu bensőséges hangulata, a Sibrik-kastély termei, gyönyörű kertje, a Malomporta ízléses udvara és a világ különböző pontjairól érkező fiatalok koncertjei páratlan hangulatot teremtenek.

Bozsok Fesztivál

Szabadfi Zoltán

Az Alpok lábainál elterülő, varázslatos Kőszeghegyalján, az osztrák-magyar határtól alig pár percnyi gyaloglásra fekszik Bozsok. A környező hegyek és a falucska ódon kastélya és gyönyörű parkja ideális környezetet biztosítanak klasszikus zenei koncerteknek és egy a klasszikus zenei tábornak. A tábor és a fesztivál megálmodója, Balogh Alexandra családjával gyerekkorában gyakran töltötte a nyarakat a határmenti teleülésen, és egy ilyen nyaralás alkalmával fogalmazódott meg benne és barátaiban a gondolat, milyen nagyszerű lenne itt csak a zenére koncentrálva eltölteni egy-két hetet együtt.

Bozsok Fesztivál

ODPictures Art Studio

Az első tábor 2014-ben került megrendezésre. A Fesztivál azóta igazi intézménnyé fejlődött, nemzetközileg is elismert tanárokkal és fellépő művészekkel. A rendezvény fókuszában a kamarazene áll, elsődleges célja, hogy elsősorban fiatal tehetséges zenészeknek lehetőséget kínáljon az együtt zenélésre, arra, hogy a fesztivál idejére csak a zenére koncentrálva tudjanak fejlődni és elmélyíteni zenei tudásukat, készségeiket.

Notenblatt Wolfgang Amadeus Mozarts Minuett in G-Dur für Klavier

APA/Barbara Gindl

Idén olyan zenei nagyságoktól tanulhatnak a fiatalok, mint Erika Geldsetzer, hegedűművész, Fejérvári Zoltán és Ian Fountain zongoraművészek, vagy Madaras Gergely, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar karmestere, aki évek óta rendszeresen vezényli a BBC szimfonikus zenekarát is.

A fesztiválon különböző hangszereken, zongorán, hegedűn, csellón, fuvolán, hárfán és csemballón indulnak mesterkurzusok, és éneklést is lehet tanulni.

Link: