Magyar néptánc Hongkongból Bécsben

A magyar néptánc kultúráját világszerte képviselő ázsiai néptánccsoport, a Knack Cordial mutatkozott be július 21-én Bécsben. A Karlsplatzon egy flashmob keretében kalotaszegi táncokkal hívták fel magukra a figyelmet, majd a vendéglátó Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesülettel egy közös táncházat tartottak.

A Knack Cordial Néptánccsoport a Philidor Intézet igazgatója és művészeti vezetője Rosonczy-Kovács Mihály meghívására érkezett Európába. Az autentikus magyar néptáncokat táncoló ázsiai csapat fennállása 20. jubileuma alkalmával turnézik, melynek első állomása Bécs volt, mondta Dúcz Erzsébet, a turné koordinátora:

knack cordial bécsben

ORF/Nagy

A Knack Cordial koreográfusa, Kenneth Tse, még 1998-ban alapította meg a néptánccsoportot. A táncművész idén májusban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott két évtizedes munkájáért.

Az ázsiai táncosok a bécsi Karlsplatz aluljáróban összesereglett járókelők előtt adtak lendületes kalotaszegi műsort. Video: ORF/Nagy.

Mesterének Tímár Sándort tekinti, Hong Kong mellett pedig Tajvanon, Malajziában és Japánban is tanítja a magyar táncokat – az európai turnén ezekből az országokból összesen 39 táncos vesz részt.

knack cordial bécsben

ORF/Nagy

„Nagyon szeretem az erdélyi és a magyar táncokat, ezért húsz évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy megalapítom a néptánccsoportot. A legnagyobb kihívás a magyar nyelven való éneklés és, hogy a néptánccsoport tagjai több országból érkeznek.” , árulta el Kenneth Tse. Magyarországhoz fűződő érzéseiről azt mondta: „Magyarország egy nagyszerű ország, nagyon kedvesek az emberek, sokan beszélnek angolul, így könnyen tudunk kommunikálni is, úgyhogy jövök még a jövőben is.”

knack cordial bécsben

ORF/Nagy

„Először 1997-ben voltam Magyarországon, azóta körülbelül 20 alkalommal voltam Magyarországon, Romániában és Erdélyben is. A koreogriáfiákat én állítom össze, de az anyagokat Tímár Sándortól kaptam, aki nagy hatással volt rám. A viseleteket pedig Erdélyben vettem, és tíz év alatt gyűjtöttem össze a helyiektől” – tette hozzá a koreográfus.

knack cordial bécsben

ORF/Nagy

A Knack Cordial vezetőjével ellentétben a táncosok nagy része csak most jár először Európában. Eddigi magyar és osztrák élményeikről egyöntetűen nagyon pozitívan nyilatkoztak. A zenét a flashmobon és az azt követő táncházban a „Magyar hang” zenekar biztosította.

knack cordial bécsben

ORF/Nagy

A Knack Cordial a bécsi kirándulás után július 22-én a felvidéki Gútán, július 26-án a budapesti Várkert Bazárban, július 28-án a Művészetek Völgyében, majd augusztus 1-jén a kalotaszentkirályi tánctáborban mutatkozik majd be.