Ma kezdődik az AlteRába Fesztivál

Ma kezdődik Magyarország legnagyobb kerti partija Körmenden. A 9. AlteRába Fesztivált július 10. és 14. között rendezik meg a Rába Szabadidőcentrumban. Az idei programon vasárnap hajnalig több, mint 40 fellépő látható, a nyitónap pedig igazi zenei csemegéket kínál. A rendezvény burgenlandiak körében is közkedvelt és számos fiatal látogatja meg évről évre.

Az AlteRábát a Depeche Mode dalokat játszó Das Modell indítja ma, kedden majd 19 órától a Sziámi And Friends lép színpadra. Kizárólag Körmenden koncertezik 2018-ban az F.O. System, a banda 21 órakor kezd a Rába-parton. Az első napot a Hiperkarma zárja a nagyszínpadon. Hegedűs László főszervező:

AlteRába Magyarország

Király Győző

Az 5 napos, elővételi bérletekhez ma még hozzá lehet jutni a helyszínen, ahol a 17 órai kapunyitástól napijegyek is kaphatók. Felnőtt kísérettel 12 éves korig a belépés ingyenes. A GYSEV Zrt. és az AlteRába Fesztivál megállapodása alapján 50 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a körmendi zenei programra utazók a vasúttársaság járatait. Az odaút mellett a visszaútra is szól az akció, ami akkor már a fesztiválon kapott karszalaggal vehető igénybe.

Akik miatt érdemes nyáron ellátogatni Körmendre:

Vad Fruttik, 30Y, F.O.System (33 éves jubileum, csak az Alterába Fesztiválon) , Hiperkarma, Brains, Intim Torna Illegál, Anna and the Barbies, Supernem, Péterfy Bori és a LOVE Band, Pál Utcai Fiúk, Belga, Magashegyi Underground, FISH!, Soerii & Poolek, M.P.Sziámi Andfriend’s, Bagossy Brothers, Soulwave, Firkin, Ozone Mama, Konyha, Zaporozsec, Kardos-Horváth János, Üllői Úti Fuck, A Nyughatatlan, Ed Philips and the MP, Fatal Error, Malacka és a Tahó.

AlteRába Magyarország

Király Győző

A 9. AlteRába ma 17:30-kor veszi kezdetét a körmendi Rába Szabadidőcentrumban. A részletes program:

Link: