Boglya-tábor őrvidéki résztvevőkkel

Több mint harminc résztvevővel, köztük a BMKE Csörge és Szélforgók együtteseinek tagjaival rendezték meg az elmúlt héten a Boglya Népzenei Táborát Kőszegen. A táborban kezdők, középhaladók és haladók tudásszintjüknek megfelelő zenei anyagot tanulhattak meg, amelyet később táncházakban tudnak majd játszani.

A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és a Boglya közti együttműködés több éves múltra tekint vissza, amelynek célja, hogy újraélesszék a népzene hagyományát az Őrvidéken, mondta Földesi János, a Boglya vezetője:

Csörge és Szélforgók a Boglya táborában

Zsótér Iris

ifj. Földesi János, Lányi György, a Téka Együttes brácsása és Zsótér István együtt muzsikál a Boglya táborában.

A Boglya immáron 24. alkalommal rendezte meg nyári népzenei táborát. A résztvevők közt vonós zenészek, citerások és énekesek egyaránt jelen voltak. Az Őrvidék mellett még Nagykanizsáról, Egerből és Szegedről is eljöttek zenészek Kőszegre.

Csörge és Szélforgók a Boglya táborában

Zsótér Iris

A tábor anyaga táncházi zenére épül. A kezdő zenészek somogyi és széki zenét tanulnak, a középhaladók – mint a Csörge is – mezőbándi dallamokkal ismerkedtek. A haladó zenészek pedig szászcsávási muzsikával foglalkoztak.

Csörge és Szélforgók a Boglya táborában

Zsótér Iris

Az együttműködés a BMKE és a Boglya között nagyon fontos. Földesi József és zenésztársai számára életcél, hogy újra elterjedjen a népzene és a táncházból is egyre több legyen a Kárpát-medence tájain.

Csörge és Szélforgók a Boglya táborában

Zsótér Iris

Az elmúlt 25 év népzenei oktatása során kialakult tantervet, fejlődési utat járták be a Csörge és a Szélforgók népzenészei is, ennek során más tájakon gyűjtött dallamok mellett az Őrvidék magyar népzenekincsét is megismerték már, de már ennél is tovább fejlődtek.

Csörge és Szélforgók a Boglya táborában

Zsótér Iris

„Nagyon meg vagyok velük elégedve, szorgalmasak”, mondta Földesi János a Csörge tagjainak munkájáról. „A Szélforgókat pedig óriási tehetségnek tartom”, tette hozzá a népzenész és pedagógus.

Csörge és Szélforgók a Boglya táborában

Zsótér Iris