Népzenei tábor Őriszigeten

Nemzetközi Népzene tábort tartottak a hétvégén Őriszigeten. A szervező Őri Banda mellett részt vett a táborban a Fürge ujjak Citerazenekar Felvidékről és elismert citeratanárok érkeztek Budapestről. A táborban részt vevő harminc fő három napon keresztül több korcsoportban, kezdő és haladó szinten tanult citerázni.

Somogyi Attila, az Őri Banda vezetője, a tábor szervezője elmondta, egy kicsit bővíteni szerették volna a népzenei tábort. „ Vannak nagyon jó barátaink Felvidéken, a Fürge Ujjak és most bővítettük a népzenei tábort és őket is meghívtuk ide. Mi tanulunk tőlük és ők tanulnak tőlünk. Nagyon örülünk, hogy az Őri Bandának is sikerült most egy jó utánpótlás gárdát összeállítani.”

citeratábor, citerázók, gyerekek, őrisziget

ORF/Molnár

Bódi György 35 éve citerázik, népzenei táborokban tanít, a Fürge ujjak Citerazenekarral már több éves jó kapcsolatot ápol, Őriszigeten most járt először és most ismerkedett meg az Őri Bandával is. A tábori órákon játéktechnikát tanított a haladó citerásoknak.

citeratábor, citerázók, gyerekek, őrisziget

ORF/Molnár

„Ez már nem a kezdő szint, a technikai tudást bővítjük, mi már többszólamú népzenét játszunk.” – mondta. Két összeállítást hoztam, Dunántúli bordalokat, illetve Rimóci népdalokat.” Kiemelte: „A citerázásban nem kell célokat kitűzni, ha már odáig eljutunk, hogy eljövünk és közösen citerázunk, valamint jól érezzük magunkat és jó közösségbe vagyunk, barátokat ismerünk meg és eljárhatunk egymáshoz, akkor azt gondolom, hogy már megérte.

citeratábor, citerázók, gyerekek, őrisziget

ORF/Molnár

Én azt gondolom, hogy megtanulni, citerázni nem lehet, nincsen vége, mindig lehet újat tanulni.”
Tóthné Morvai Katalin Budapestről érkezett, a citerázás alapjaira tanította a kezdőket, akikkel nagyon meg volt elégedve. „Viszonylag nagy korcsoportot fogunk le, a hat évestől a tizennégy évesig vannak gyerekek, teljesen alapoktól kezdtük, például hogyan állunk a hangszerhez, hogyan fogjuk meg a pengetőt. Most a hétvégén három dalt tanultak meg. A gyerekek nagyon gyorsan haladnak, olyanok, mint a szivacs, mindent magukba szívnak.” – tette hozzá a tanárnő mosolyogva.

citeratábor, citerázók, gyerekek, őrisziget

ORF/Molnár

A Fürge Ujjak Citerazenekar már 18 éve működik, a jelenlegi felállásban pedig 5 éve játszanak. Szakál Kinga, az együttes bőgőse elmondta, nem hagyományos citerazenét játszanak, ami azt jelenti, hogy kíséret is van hozzá. „Lassan 20 éve játszunk, de még mindig vannak olyan apró dolgok, amiről azt gondolnánk, hogy ennyi idő után alapból működik, de nem így van, még mindig van mit tanulnunk.

citeratábor, citerázók, gyerekek, őrisziget

ORF/Molnár

Az őrvidéki és a felvidéki népzenei dallamokról elmondta, hogy van bennük hasonlóság. „ De mégis az Őri Banda másképp énekli, más ritmusban, más hangsúlyban, mint mi.” Hozzátette: „Köszönjük, hogy itt lehetünk, az Őri Bandával már ismerjük egymást öt éve és nagyon szívesen jövünk ide mindig.”

citeratábor, citerázók, gyerekek, őrisziget

ORF/Molnár

A tábor utolsó estéjén mulatságot, batyus bált tartottak, ahova nem csak a táborozókat, hanem az őriszigetieket is meghívták egy tál gulyásra és közös mulatozásra. A zenét nem csak a citerások, hanem a Spontán együttes szolgáltatta.