Néptáncosok kerestetnek

Nagy fába vágták még az ősszel a fejszéjüket a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület hölgytagjai - hosszú-hosszú kihagyás után sikerült ismét egy néptánccsoportot összehozniuk. A szorgalmas próbák kifizetődtek: a magyar bálon „debütáltak“ a csárdás lányok, igazán elsöprő sikerrel. A csoport várja további táncoslábú – elsősorban „legények“ – jelentkezését.

Korábban már működött egy magyar néptánccsoport a városban, 1970-ben alakult meg a Piroska női néptánccsoport. Ebből az időszakból szinte az összes népviselet fennmaradt, a kultúregyesület székházában több szekrényt töltenek meg a szoknyák, alsószoknyák, blúzok és kötények. „Régi álom volt, hogy újjáélesszük ezt a hagyományt, nagyon örülünk, hogy sikerült, de még nagyobb lenne az öröm, ha ezúttal nem női csoport maradna, hanem bekapcsolódnának férfiak is“, mondták el Kreiler Klara és Denk Irene kezdeményezők.

Néptáncpróba Felsőpulya

Weber Katalin

Zajlik a próba a székházban

A kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes tánctanáraival, Albert Anikóval és Lászlóval szeptemberben kezdődtek meg a próbák, az első bemutatkozásra a Magyar bálon volt lehetőség, ahol „Pulai csárdás lányok“ néven nagy sikert arattak.

Magyar bál Felsőpulya 2018

Weber Katalin

Nagy volt a siker a Magyar bálon

Magyar bál Felsőpulya 2018

Weber Katalin

„Nagy örömömre kibővült az egyesület ezzel a csoporttal, a magyar kórus és a gyermekcsoport mellett. Eddig maguk fizették a táncoslábúak a tánctanárokat, de most át tudja venni egyesületünk a finanszírozást. A tervek szerint az egyesület nagyhagyományú rendezvényein, mint a Háromtánc – magyar búcsú vagy a Szent István ünnepség fel fognak majd lépni a néptáncosok“, mondta el Kulman Sándor, elnök.

Jelenleg tíz högytagja van a csoportnak, mind Felsőpulyán élnek, aki ma már nem beszél magyarul, annak is vannak magyar gyökerei és most örömmel tanulják a magyar szavakat, a karikázókhoz magyarul éneklik a népdalokat, frissítik fel azt a szókincset, melyet még a nagyszülőktől tanultak.

Néptáncpróba Felsőpulya

Weber Katalin

Próba után jár a pogácsa

Albert Anikó és László hozzátették, az első sikeren felbuzdulva már újabb koreográfiákon gondolkoznak, az egyik az üveges tánc lenne. A próbákra heti egy alkalommal kerül sor, szerdánként 19:00 órától a kultúregyesület Augasse-i székházában. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.