Gazdag program az Europa Clubnál

Vidám színházi estek, érdekes tanulmányi, kultúrtörténeti kirándulások és kulturális együttműködések - többek között a Nemzetközi Duna Filharmonikusok vezetőségével vagy a Collegium Hungaricummal fémjelezték az elmúlt évet az ,,Europa’’-Club bécsi magyar kultúregyesületnél.

2017 első félévében film- és könyvbemutatók, kabaré- és színházi estek, történelmi megemlékezések, emléktáblaavatás, jótékonysági koncert és egy kirándulás szerepeletek a programban. Bemutatták többek között Nóvé Béla rendező „Patria nostra - 56-os menekült kamaszok a francia idegenlégióban“ című történelmi dokumentumfilmjét, Kassai lajos életével foglalkozó a Lovasíjász című dokumentumfilmet.

Patria nostra dokfilm

Europa Club

Patria nostra - dokumentumfilm

Nem volt hiány vidám színházi estékben, az Europa Club meghívására Bécsben lépett fel a Soproni Petőfi Színház a Rejtő, a megejtő kabaréműsorával, márciusban az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából bemutatásra került „A Hős Görgey” című dráma két részben, a Révkomáromi Teátrum Színházi polgári társulás előadásában. Az elmúlt sem telhetett el Szabó Zoltán színész, író, humorista nélkül, aki ezúttal a Cantuale Marosvásárhelyi Filharmónia Quintettjével gondoskodott a jó hangulatról Tutukantuálé kabaréműsorukkal.

Tutucantuale

ORF/Weber

Szabó Zoltán és a Cantuale Quintett

Még egy alkalommal érkeztek marosvásárhelyi művészek: „Lecsó macsó!" címmel adott elő politikai kabarét a Gruppen-Hecc Társulat. Székesfehérvárról pedig a Kákics együttes vendégszerepelt Bécsben, " Ferenc Jóska fújatja a trombitát “ címmel tartott előadást a székesfehérvári népzenei együttes.

Centrope Somorján

felvidek.ma/Mészáros Angelika

A gálakoncert fellépői Somorján

Az „Europa”-Club és a Nemzetközi Duna Filharmonikusok vezetősége 2016 óta dolgoznak együtt a kulturális együttműködés megvalósításán. Ez a tavalyi évben olyannyira működött, hogy több koncertet is sikerült közösen megrendezni. Az „Europa”-Club szervezésében áprilisban autóbusz indult a felvidéki Somorjára, ahol egy városnézést követően a Nemzetközi Duna Filharmónia Centrope gálakoncertjét hallgatták meg a helyi zeneiskola dísztermében. Májusban a bécsi magyar nagykövetségen nagyszabású jótékonysági koncertre került sor az „Europa”-Club valamint a Nemzetközi Duna Filharmónia közreműködésével. A bécsi támogatók a Szovátai (Sovata) Szent József Gyermekotthon javára egy jelentős összeget ajánlottak fel.

Május végén pedig a németóvári megemlékezést és koszorúzást követően a Mária templomban adott koncertet a Nemzetközi Duna Filharmónia.

Az ,,Europa”-Club és a Collegium Pazmaneum közösen állított emléktáblát Valentiny Géza prelátus úr tiszteletére, aki tavaly májusban lett volna 90 éves. Valentiny Géza 1987-től 2008-ig volt az „Europa”- Club elnöke és mecénása.

Az első félév egy tanulmányi kirándulássla zárult Bajorországba, ahol elsődleges cél a magyar emlékek felkeresése volt. Így Boldog Gizella síremléke vagy Burg Kastl, az egykori Magyar reálgimnázium.

Hasonló gazdagon alakult a második félév is, szeptember elején ismét a Collegium Pazmaneummal közösen került sor egy programra, Perényi János ausztriai magyar nagykövet „Nagyszőlőstől Rabatig - utazás a határok mentén és egy diplomata múltjában“ című könyve írásának hátterét ismerhették meg az érdeklődők.

Nagyszőlőstől Rabatig Perényi könyv

Weber Katalin

Perényi János könyvbemutatóján

Szeptemberben nyílt meg a Széchenyi-emlékek nyomában Európában című kiállítás Collegium Hungaricumban, a Bécsi Magyar Történeti Intézet és az ,,Europa’’-Club szervezésében. A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület (MEVE) készítette.

Ősszel is sor került egy kirándulásra, ezúttal három napon át, Őrségi tájakon. Felkeresték Őriszentpétert, a Szalafő-i Pityerszert, Velemér Árpád-kori templomát, Magyarszombatfán a fazekas múzeumot és Szentgyörgyvölgyön is látogatást tettek, koszorúztak a kercaszomori haranglábnál.

EC Őrségi tájakon

ORF Bgld

Fazekasműhely látogatás az Őrségben

Októberben a révkomáromi Teátrum színházi polgári társulás, Csáky Pál egyfelvonásos színpadi játékára közel száz néző volt kíváncsi.

Október 21-én ismét közösen emlékeztek meg a bécsi magyar szervezetek és egyesületek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az „Europa“-Club szervezésében, az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége tagegyesületeinek műsorára a Komensky Iskola színháztermében került sor. Majd ezt követően a Menekülők Kopjafájánál tartott koszorúzást Jánossomorján a bécsi ’56-os emigrációt is tömörítő „Europa”-Club.

ORF

ORF

Megemlékezés a németóvári templomban

November elején egy ökumenikus imaórán az „Europa”-Club bécsi magyar egyesület idén is megemlékezett – magyarországi és szlovákiai magyarokkal közösen – Németóváron (Bad Deutsch-Altenburg), az idegenben nyugvó, szomorú- és drámai körülmények közt meghalt magyarokról.

De megemlékeztek az Arany János emlékévről, az AMAPED-el közösen a Mikulást is várták, a Bécsi Református Gyülekezettel együtt pedig közös adventi, karácsonyi ünnepséget rendeztek.

Az Europa Club első rendezvénye az új évben január 11-én az egyesület Őrség-Muravidéki körútjáról készített film vetítése lesz, ezt az évi vezetőségválasztó rendes közgyűlés előzi meg.