Locsolkodás Felsőőrben

Idén is felelevenítették a locsolás hagyományát a „Játékos magyar gyermekóra” keretében a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület székházában, Felsőőrött. Több mint 20 gyermek vett részt a foglalkozáson, de eljöttek szüleik és nagyszüleik is.

Húsvéti ünneplőbe díszített terem várta a gyerekeket a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület székházában. A kicsik mindannyian kis kosárkákkal érkeztek, a fiúk virággal és parfümmel, míg a lányok kosara telis-tele volt édességgel és természetesen színes tojásokkal.

Locsolás Felsőőr

Dowas katalin

Dowas Katalin óvónő tanította meg a gyerekeknek a locsolás hagyományát, hozott meséskönyveket, locsolóverseket, de régi fényképeket is. „Azt szeretném, hogy a gyerekek a játékos magyar gyermekóra keretében, megismerkedjenek magyar néphagyományokkal. Fontos, hogy ne csak a gyerekek tudják, hogy miről van szó, hanem az érdeklődő szülőknek is megmutatom, hogy van ez Magyarországon”, mondta a kétnyelvű óvónő:

Locsolás Felsőőr

Dowas katalin

A gyerekek közösen tanulták a „Zöld erdőben jártam” és a „Piros tojás, fehér nyuszi” kezdetű locsolóverseket, majd a fiúk minden lányt meglocsoltak parfümmel. A lányok nem felejtették ezt el meghálálni piros tojással és édességgel.

BMKE Locsolás Felsőőr 2018

ORF/Molnár

A közösen eltöltött délután meglepetése egy-egy igazi hímes tojás volt, de volt egy közös uzsonna is, több szülő hozott süteményt is. Végül mindenki örömmel tért haza, a lányok illatozva és egy-egy primulával, tulipánnal, rózsával, a fiúk pedig sok-sok édességgel, na meg persze piros tojással.

Locsolás Felsőőr

Dowas katalin