Bemutatók és lószentelés Alsóőrben

Tizenötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt az alsóőri Csikós Lovasudvar. A már hagyománynak számító két napos rendezvényen összegyűlt a település apraja- nagyja. A programok között volt tombola, lovaglás, lovasbemutató és közös esti mulatozás is.

Thomas Gratzl, a Lovasudvar alapítója szerint már minden évben nagyon várják a település lakói a nyílt napot, már igazi hagyománnyá nőtte ki magát a rendezvény: „Mindig kérdeznek a településen, hogy mikor szervezünk megint egy kellemes összejövetelt, ez már lassan egy hagyomány lesz.”

Nyílt nap Csikós lovasudvar lószentelés alsóőr Unterwart

ORF/Molnár

Szombaton zenés esti mulatozással kezdődött a hétvége, a vasárnapi közös ebéd előtt, ami nyárson sült malac volt, Gáspár Adalbert atya alsóőri plébános megszentelte a Lovasudvarban lévő lovakat. „Az egyházi hagyományban az állatoknak, a földnek a megszentelése már kezdetektől jelen van” – mondta Gáspár Adalbert atya. Hozzátette: „Azt a harmóniát, amit a természet és az állatok sugároznak, abban a teremtés csodáját látjuk, az áldás pedig a ló és lovas egészségének megőrzését szolgálja.”

Nyílt nap Csikós lovasudvar lószentelés alsóőr Unterwart

ORF/Molnár

Arról, hogy miért alapította az Udvart, Thomas Gratzl elmondta: „Mindig szerettem a lovakat, az életem részei voltak.” Az Udvarban közel 80 ló van, köztük melegvérű lovak, sportlovak, pónilovak egyaránt. A hucul fajtának pedig a legnagyobb tenyésztői Ausztriában. „Nagyon barátságosak az emberekhez, gyerekekhez, felnőttekhez egyaránt. Könnyű velük bánni, terápiában is használják őket” – mondta a hucul fajtáról a Csikós Lovasudvar alapítója.

Póni Alsóőr

ORF/Molnár

Az alsóőriek egyik kedvenc időtöltése minden évben a Csikós Lovasudvar nyílt napja, ahol régi ismerősökkel, barátokkal találkoznak, és együtt, jó hangulatban töltenek egy kellemes délutánt.

Nyílt nap Csikós lovasudvar lószentelés alsóőr Unterwart

ORF/Molnár