Évadzáró táncház a Napraforgókkal

A szezon utolsó táncházát rendezi június 15-én 17 órától a Napraforgók Néptáncegyüttes a bécsi Collegium Hungaricumban. Bár a táncházsorozat nyári szünetre megy, a Napraforgók a következő hónapokban sem pihennek majd.

A pénteki táncházban felvidéki táncokat tanulhatnak az érdeklődők - 17 órától a gyerekek, 19-től pedig a felnőttek táncolhatnak, mondta Kalmár Eszter, a Napraforgók elnökhelyettese:

A táncokat Kassai Zsuzsanna és Füzék György vezetésével tanulhatják a résztvevők - mindketten a pozsonyi Szőttes Táncegyüttes tagjai. A talpalávalót ez alkalommal a mosonmagyaróvári Sárarany zenekar húzza majd. Mindannyian visszajáró vendégei a Napraforgók táncházainak.

Cimbaliband Napraforgók

napraforgók

Új koreográfiák is készülnek az őszre

Az elmúlt félév igen mozgalmas volt a bécsi magyar táncosok számára. Havonta egy alkalommal táncolni hívták a bécsi magyarokat, de májusban edzőtábort is tartottak az együttes tagjainak. Itt válaszúti táncokat tanultak. Tőkés Edit és Tőkés Zsolt koreográfiájával a februárban elhunyt néprajzkutató, Kallós Zoltán emléke előtt tisztelegnek.

A Napraforgók júniusban felléptek a Collegium Pázmáneum programján, de a bécsi Gulyásfesztiválon és egy horvát kulturális rendezvényen is láthatóak voltak. Június 16-án szombaton pedig Mecséren, a Ladikos Fesztiválon ropják majd a táncot.

Közben pedig már javában készülnek a novemberi bécsi Táncháztalálkozóra, ahol válaszúti koreográfiájuk bővített változatával és gömöri táncokkal képráztatják majd el a közönséget.

Link: