Kiállítás magyar zsidó olimpikonokról

Egykor bajnokaink voltak - Magyar-zsidó sportlegendák, határokon innen és túl címmel nyílik kiállítás a Bécsi Magyar Történeti Intézet és a Collegium Hungaricum közös szervezésében, Bécsben. Budapest rendezi az Európai Maccabi Játékokat 2019-ben, ennek okán is készült el az a kiállítás.

A Collegium Hungaricumban szerdán megnyílt kiállítás tulajdonképpen egy kiállítássorozat része, ami több kontinensen is átível. Tel Avivból indult, majd következő állomása volt Róma, mindig a helyi, az adott országhoz kötődő magyar sportolók, edzők munkásságát mutatták be.

Bécsben elsősorban Guttman Béla labdarúgó edző, Elek Ilona és Kabos Endre tőrvívó és kardvívó olimpiai bajnokok, valamint Brody György kétszeres olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, sportvezető és Kemény Ferenc sportszervező életét és munkásságát ismerhetik meg a látogatók, mondta el Szász György, a kiállítás kurátora:

Zsidó magyar sportolók CH

wikipedia.org/CH

Elek Ilona és Kabos Endre,tőr- és kardvívó olimpiai bajnokok

Zsidó magyar sportolók CH

wikipedia.org/CH

Guttman Béla labdarúgó edző

Az Egykor bajnokaink voltak - Magyar-zsidó sportlegendák, határokon innen és túl című időszaki kiállítás 2018. június 25-ig látható a bécsi Collegium Hungaricumban. A tárlat lezárásaként június 25-én, 19:00 órakor filmvetítésre kerül sor, A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilmet vetítik, mely a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivér életét mutatja be. A filmbemutatón jelen lesz Czinke Gyula, a film rendezője és ott lesz Halassy Ilona, a sportoló lánya.

Zsidó magyar sportolók CH

collegium-hungaricum.at

A kiállítás a Maccabi Vívó- és Atlétikai Club, az Emberi Erőforrások Minisztrériuma, a Magyar Olimpiai- és Sportmúzeum valamint a Collegium Hungaricum támogatásával jött létre.

Zsidó magyar sportolók CH

collegium-hungaricum.at