Alsóőr a „Szent Bim Bam” sorozatban

Az alsóőri templom harangja szólt kedden a Radio Burgenland „Szent Bim Bam” című műsorában. A nyereményjáték napi ajándéka is Alsóőrbe került. A játék Nagycsütörtökig folytatódik, a főnyeremény egy ökumenikus zarándokút Németországba.

A „Guten Morgen Burgenland” keddi adásában először a Szent Katalin templom harangja szólalt meg, majd kollégánk, Marin Berlakovic kalauzolta a hallgatókat az alsóőri templomba. Kollégánk először a templomról árult el információkat, majd elmondta, hogy a templomot körülvevő községben magyarok és romák is élnek, végül pedig nyelvi rejtvényt adott a hallgatóknak.

Alsóőri Szent Katalin templom uw unterwart

ORF

A szerencsés ez alkalommal az alsóőri Szabó-család volt. Szabó Joachim rádiónknak elmondta: édesapja figyelt fel az ismerős harangszóra a rádióban, és az segítségekből pedig kitalálta, hogy a falujukról van szó:

A nyeremény már meg is érkezett hozzájuk, amit büszkén osztottak meg ismerőseikkel az Interneten is:

Szent Bim Bam Alsóőrben

Instagram/Szabo Joachim

A Szent Bim Bam sorozat egészen Nagycsütörtökig folytatódik a Radio Burgenland reggeli sávjában. Kollégáink minden alkalommal más település harangját szólaltatják meg, és aki kitalálja, hol járnak, rádiós ajándékcsomaggal gazdagodik.

A játék fődíja pedig egy ökumenikus zarándokút lesz Németországba, amelyet Ägidius Zsifkovics római katolikus püspök és Manfred Koch evangélikus szuperintendens vezet majd.