„Mi újság, írók?” Bécsben

Az írott sajtó jövőjéről és a közösségi média elterjedéséről tartott előadást február 5-én Martos Péter, a Die Presse nyugalmazott újságírója a bécsi Bornemisza Péter Társaság meghívására. A téma iránt nagy volt az érdeklődés.

Az előadásban a nyomtatott sajtó, s főként a napilapok egyre nehezebb helyzetét valamint az online újságírás jellemzőit ismertette:

Martos Péter nem először járt a Bornemissza Társaságnál, 2006-ban még a Die Presse képviseletében tartott előadást a szervezet meghívására, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján is találkozhattak vele az érdeklődők.

Martos Péter előadása a bécsi Bornemisza Péter Társaságnál.

ORF/Nagy

Kászonyi Zoltán, a Bornemisza Péter Társaság titkárhelyettese és Martos Péter újságíró.

„Most úgy döntöttem, hogy az újságírás kapcsán a saját útkereszteződéseimet szeretném felmutatni, hiszen én 1969-ben kezdtem újságíróként, és 1970-ben kezdődött a demokratikus ellenzék Magyarországon, ez egy olyan párhuzam, amibe én úgymond belenőttem. 1988-ban feloldódott ez a rendszer, és az újságírás rám vonatkozó része is nagyon megváltozott. A keleti blokk feloldódása után nekem is állást kellett foglalnom” – mondta Martos Péter.

Sajtószabadság itthon és „otthon”

Martos szerint a sajtószabadság esetében óriási a különbség Magyarország és Ausztria esetében napjainkban, mely 1990-ben sokkal kisebb volt: akkor Magyarországon még mindenki meg volt győződve arról, hogy teljes sajtószabadság kell, közben pedig nagyon eltávolodtak ettől. Ausztriában a pártlapok mind meghaltak, hiszen olyan véleményt terjeszteni, amit a pártok terjesztenek, olyan napilapból nem lehet megélni – tette hozzá az egykori újságíró.

Martos Péter előadása a bécsi Bornemisza Péter Társaságnál.

ORF/Nagy

Az előadás sok érdeklődőt vonzott.

A bécsi előadásra egyes magyar politikusoknak a vagyonnyilatkozatairól a magyar sajtóban megjelent írások másolatát is magával hozta, „hogy ismertesse a hallgatósággal, hogy a magyarországi sajtó mennyire a pártoktól való függésben kezeli ezeket a dolgokat is” - emelte ki Martos.

Martos Péter hozzátette: „Én RSS-feed formában körülbelül 26 magyar újságot olvasok naponta, ehhez még hozzá jönnek más külfüldi lapok is, és minden nap tudnék valamit írni is, csak nem látom már értelmét, néha publikálok a Bécsi Naplóba, de ez egy hobbi, hogy gyűjtöm az anyagokat.”