Tanulmányút fiataloknak

A Rákóczi Szövetség Diaszpóra Programjának keretében 2018 folyamán a diaszpórában élő 10 és 29 év közötti magyar fiataloknak ismét lehetőségük van magyarországi tanulmányúton való részvételre. Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala idén is részt vehet a programon, így akár negyven ausztriai magyar fiatal is lehetőséget kaphat arra, hogy néhány nap alatt felfedezze Magyarországot.

Mivel a magyarországi tanulmányutak egy-egy ünnephez illetve iskolai szünethez kapcsolódnak, így az első időpont Húsvét március 31-április 3-ig, majd a Majális-Pünkösd május 19-22-ig.

A Rákóczi Szövetség a sikerrel pályázók számára a program időszakában fedezi a szállás, az ellátás, a balesetbiztosítás, a magyarországi utazások teljes költségét, valamint a Programmal kapcsolatos foglalkozások, rendezvények, belépők kiadásait.

A programra pályázhatnak azok az Ausztriában élő, 10 és 29 év közötti magyar fiatalok, akik a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, hagyományőrző és kulturális egyesületek, vallási közösségek munkájában aktívan (minimum 1 éve) részt vesznek.

AMAPED Budapesten

AMAPED

Tavaly is több fiatal ismerkedett Budapesttel

A program keretében egy személy 2018. január 1. – 2018. december 31. között egy alkalommal, egy tetszőlegesen kiválasztott programidőszakban látogathat el Magyarországra.

Jelentkezési határidő:

A kiskorúak (18 év alatt) jelentkezéséhez minden esetben szülői jóváhagyás szükséges. Az egyes turnusokra maximum 20 fiatal jelentkezését tudják elfogadni, túljelentkezés esetén a jelentkezés sorrendje számíthat. Jelentkezési határidő: 2018. február 21.

A pályázatokat a Kőrösi Csoma Sándor Program két ösztöndíjasa, Farkas Dorina (AMAPED) és Fazekas Csilla (Kerekasztal) koordinálja.

A programról bővebb információk a Rákóczi Szövetség oldalán találhatók.