Jótékonykodik a soproni vegyeskar

Harmadik alkalommal rendezi meg „Adventi fények” című koncertjét a soproni Fidelissima Vegyeskar. A december 9-ei koncert a zene mellett látványos is lesz, a bevételt pedig gyermekeket gondozó soproni intézményeknek ajánlják fel az énekesek.

A soproni Evangélikus templomban 18 órakor kezdődő koncerten ismert karácsonyi dalok feldolgozásai hangzanak majd el, kizárólag magyarul. Természetesen a gondozott gyermekek és a kísérőik idén is jelen lesznek a koncerten, mondta Szilágyi Miklós, az est karnagya.

Fidelissima

Fidelissima

A hagyományos koncerten a kórusmuzsika mellett a látvány is különleges lesz: színes reflektorokkal világítják a templom belső terét, a zenei darabokat pedig mozgóképes fényfestés teszi még inkább átélhetővé.

A cél az élményszerzés

A jótékony célú eseményre egyre nagyobb az érdeklődés: az elmúlt években 1000 Eurós nagyságrendben részesültek a kórus támogatásában a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő vagy árva gyerekeket gondozó otthonok, iskolák.

Fidelissima

Fidelissima Vegyeskar/Mike Arnold

A támogatásból felszerelési tárgyakra is költenek, de ennél fontosabb, hogy a pénzből szervezett programokon, táborokban olyan élményekhez juttatják a gyerekeket, amelyeket máskülönben nem élhetnének meg.

Fidelissima

Fidelissima Vegyeskar/Mike Arnold

A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne egy kis jót tenni, szereti a kórusmuzsikát, szereté látni, mivé varázsol egy templomot a fényjáték és szeretne együtt örülni a támogatott gyermekekkel.

Link: