Elvesztette a déli derbit a Felsőőr, győzött a Pulya

Németújváron 4-1 arányú vereséget szenvedett a Felsőőr csapata a járási központok rangadóján. A Felsőőr, csakúgy a Loipersbach/Lépesfalva ellen 2-1-re diadalmaskodó Felsőpulya, a második helyet foglalja el az ötödosztály közép- illetve déli csoportjának tabelláján. A Sziget vasárnap kiesési rangadót vív a Dombhát/Hochart ellen.

Szombaton nem kis pofont kaptak a feljutásban reménykedő Felsőőriek. A város csapata a délburgenlandi derbin 400 néző előtt már a 6. percben sérülés miatt elveszítette az egyik legjobbját, Zoran Lukaveckit, a 30. percben pedig a játékvezető utolsó emberként elkövetett szabálytalanság miatt kiállította Christoph Koch-ot. Innentől lehetett tudni: nem Horváth Róbertnek és fiainak áll a zászló, a Németújvár a félidőben már 2-0-ra vezetett, ekkor még Grabenhofer szépíteni tudott, de a végén sok volt a több mint 60 perc emberhátrány: 4-1-re győzött a hazai csapat. A Felsőőrnek nincs ideje szomorkodni, jön a Gyanafalva elleni csoportrangadó a következő fordulóban.

A Felsőpulya még pénteken hazai pályán 1-0-ás félidő után 2-1-re legyőzte a Lépesfalvát és ismét bejelentette igényét a feljutásra és a bajnoki címre. A Sziget vasárnap 15:30-kor Őriszigeten sorsdöntő mérkőzést vív a Dombháttal. A klub a Facebookon üzente a szurkolóknak, jöjjenek, nagy szükség van rájuk a kiesés elleni harcban.