Kiállítás a felsőőri zeneiskolában

Antalfi Dániel fotóművésznek nyílt kiállítása a felsőőri zeneiskolában. A fiatal, Ausztriában felnőtt magyar művész 25 fényképét tekinthetik meg a látogatók egészen 2018 nyaráig. A fotókiállítás az idén 70 éves központi zeneiskola jubileumának apropóján nyitotta meg kapuit.

Antalfi Dániel sokoldalú művész, az ausztriai magyar szcéna jól ismeri a nevét, hiszen nem csak fotósként, színészként is letette már a névjegyét. A zalaegerszegi születésű, jelenleg Budapesten élő fiatalember immáron a második önálló kiállítását rendezi.

Antalfi Dani kiallitas Felsoor

Antalfi Júlia

Antalfi Dániel

Josef Baumgartner, a központi zeneiskola igazgatója volt a kiállítás iniciátora. Ő eleinte egy színes brosúrát tervezett a zeneiskola 70. születésnapja alkalmából. Tanárok, hangszerek, tanítványok megörökítése volt a cél. A projekt legjobb fotóiból lett végül a most látható kiálítás.

Antalfi Dani kiallitas Felsoor

Antalfi Dániel

Antalfi Dániel a bécsi magyar Svung színitársulatnak is a tagja, kiemelt célja a színpadon és a képeivel is, hogy az emberek, a művészet által, valami számukra fontos élményt vigyenek haza. A brosúra, melyből végül 54 oldalas színes könyv kerekedett, Neuburger Kohanszky Kinga és Tóth Karina szerkesztésével készült el, Felsőőr város támogatásával.

Antalfi Dani kiallitas Felsoor

Antalfi Dániel

A kiállítás reggel 9-től délután 17-ig látogatható a Felsőőri zeneiskola második emeletén. A nagyon korai vagy késői látogatás előtt tanácsos egyeztetni a zeneiskola titkárságával. (Tel: 03352 3365509)

Antalfi Dani kiallitas Felsoor

Antalfi Dániel

Antalfi Dani kiallitas Felsoor

Antalfi Júlia

Link: Felsőőri Központi Zeneiskola