2. Ars Sacra Fesztivál Bécsben

Magyarországon az országszerte hagyományos Ars Sacra Fesztivál – Szakrális Művészetek Hete programsorozatához az idén második alkalommal csatlakozik a bécsi Pázmáneum, Varga János rektor szervezése által. Könyvbemutatók, koncertek és vers felolvasóestek is szerepelnek a programban.

„A diaszpóra magyarsága számára is óriási lehetőség ez a programsorozat, mivel mind a hazai, mind a külhonban élő művészek megoszthatják az érdeklődőkkel azokat a kulturális örökségeket, melyeket a legkülönfélébb területeken képviselnek“, mondta el Varga János rektor:

Dieses Element ist nicht mehr verfügbar

Könyvbemutatókkal kezdődik a fesztivál

A fesztiválsorozat első rendezvényének keretében Vencser László atyát, az ausztriai idegen nyelvű lelkészségek országos igazgatóját köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Pázmáneumban szeptember 16-án, szombaton este 18 órakor - a szentmise után - kezdődő köszöntés alkalmával két könyvet ismerhetnek meg az érdeklődők: a szerző magánkiadásában megjelent, Értékeink útján – Szentbeszédek, előadások, írások, valamint a kolozsvári Verbum által kiadott, Távol és közel – A hetvenéves Vencser László köszöntése című születésnapi köteteket.

Az ünnepelttel Varga Gabriella újságíró, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapító-társelnöke, a gyűjteménykötet szerkesztője és a köszöntőkiadvány szerkesztői munkatársa, volt bécsi ösztöndíjas beszélget.

Szeptember 18-án, hétfőn 19 órakor szintén könyvbemutatónak ad otthont a Pázmáneum: Nagyszőlőstől Rabatig – Utazás a határok mentén és egy diplomata múltjában címmel Perényi János bécsi nagykövet könyvbemutatójára és előadására kerül sor.

Vers-virrasztás istenes költeményekkel

Szeptember 21-én, csütörtökön 18 órakor Vers-virrasztásra hívnak, vers felolvasó estre istenes költeményekből, melybe - előzetes bejelentkezés alapján - bárki bekapcsolódhat. Az egyedi programot tavaly rendezték meg első ízben és szeretnének hagyományt teremteni.

Egyházzene kortárs magyar művekkel

Szeptember 23-án, szombaton a 17 órai szentmise keretében a bécsi Cantus Arcis Kórus és a budapesti Musica Divina Kamarakórus közös egyházzenei szolgálatára kerül sor, amelyen kortárs magyar zeneszerzők egyházzenei művei csendülnek fel.

Szeptember 23-án, szombaton 18 órakor rendhagyó verses, zenés irodalmi estre hívnak, XX. századi istenkereső költők műveiből hangzik el összeállítás. Közreműködik Eperjes Károly színművész és lánya, Eperjes Borbála.

Zene és porcelánművesség

Szeptember 24-én, vasárnap 17 órakor Törékeny szépség, elcsendülő harmóniák mottóval zenében és képzőművészeti remekművekben egyaránt gyönyörködhetnek az érdeklődők. Barokk kamarazene csendül fel Margit Urbanetz-Vig Viola d´amore, Christoph Urbanetz Viola da gamba, Tegyei Zoltán csembalo előadásában. A Zsolnay manufaktúra művei a XVIII. századtól címmel előadást tart Páll Csilla-művészettörténész.

Az Ars Sacra Fesztivált követően, az ősz folyamán további érdekes programokat is kínál a Pázmáneum, az Arany János-, a Szent László- és a Brenner János emlékévek kapcsán is.

Link: