Bécsben szerepel a Sopron Táncegyüttes

M-érték címmel a magyarság tánckultúrájának értékeit, hagyományait viszi színpadra a Sopron Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes és a Fajkusz Banda szerdán 19:00 órai kezdettel a bécsi Collegium Hungaricum nagytermében.

A Sopron Táncegyüttes fő feladatának tekinti a magyarság tánckultúrájának megismerését, színpadra állítását és mindezeken túl a teljes paraszti hagyománykör feldolgozását. Rendszeres résztvevői helyi és országos rendezvényeknek, továbbá számos alkalommal vendégszerepeltek már nemzetközi fesztiválokon is több európai országban. A Fajkusz Banda hű zenei kísérője a táncosoknak.

M-érték Bécsben

sopron.hu

A Pendelyes Táncegyüttes a Sopron Táncegyüttes utánpótlásaként működik, tagjai számos sikert értek el az elmúlt években, különböző művészeti versenyeken, fesztiválokon.Az együttes művészeti vezetője Sipos Ferenc. A legfiatalabbak táncoktatásának egyik célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek nemcsak a közvetlen környezetük múltjával, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság hagyományaival, népművészetével.

M-érték Bécsben

sopron.hu

A soproniak a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület meghívására érkeznek a fővárosba. „A soproniakkal több éves barátság fűz bennünket össze, személyes, de szakmai barátság is. Több táncosunk, köztük az én fiam is táncol Sopronban, de volt olyan is, hogy amíg egy-egy soproni egyesületi tag Bécsben tanult vagy élt, addig nálunk táncolt. A tavalyi 56-os darabban is szerepeltek soproni táncosok“, mondta el a meghívás előzményeiről Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb művészeti vezetője.

M-érték Bécsben

sopron.hu

„Régóta ismerjük egymást, a nyári táborok, mint a Kiscsőszi pajtafesztiválok révén is, de azt hiszem a jövőben még intenzívebbé tehetnénk még együttműködésünket, táncos, szakmai szinten is. Ezt a célt szolgálja most ez a meghívás is és a nézőkre egy nagyon színvonalas, színes bemutató vár“, tette hozzá Kilyénfalvi Gábor.

A M-érték előadás szerdán, szeptember 13-án, 19:00 órakor kezdődik a Collegium HUngaricumban. Belépő: szabad adomány.