Ma van az Elsősegélynyújtás Világnapja

Idén szeptember 9-én, szombaton van az Elsősegélynyújtás Világnapja. Ezen a napon az elsősegélynyújtásra kiképzett önkéntesek és laikusok által megmentett emberi életeket ünnepeljük.

Tizenhat európai ország vöröskereszt szervezetének kezdeményezésére 2000 óta minden év szeptember második szombatján rendezik meg az Elsősegélynyújtás Világnapját. Idén 150 országban emlékeznek meg a napról. A megemlékezés célja felhívni a figyelmet, hogy kívánatos lenne az elsősegélynyújtás szélesebb körű ismerete a laikusok körében is, mert sok esetben életmentő az idejében és szakszerűen érkező segítség.

A legnagyobb gond a bizonytalanság

A vészhelyzetben gyakran a legnagyobb gond a bizonytalanság: sokan nem hiszik el magukról, hogy tudnak segíteni. A Nemzetközi Vöröskereszt kimutatása szerint Nyugat-Európában a népesség döntő többsége kap elsősegély-képzést. Norvégiában a lakosság 95 százaléka, Ausztriában és Németországban 80 százaléka, míg Izlandon 75 százaléka kap használható és eredményes ismereteket e téren. Mindeközben számos országban az arány drámaian alacsony, mindössze 5-10 százalék közötti. Magyarország helyzete még ehhez képest is elszomorító. Magyarországon a lakosság mindössze 0,3 százaléka részesül megfelelő szintű és színvonalú elsősegély-képzésben, noha világszerte - főleg az időskorúak esetében - egyre nő a kockázat.

Az elsősegélynyújtás nem helyettesíti a sürgősségi ellátást, ugyanakkor a hatékony és gyors beavatkozás első, létfontosságú lépése, amely hozzájárul a sérülés súlyosságának csökkentéséhez és a javítja a túlélés esélyeit.