Sopron Zenél! - harmadszor

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Sopron belvárosában a Sopron Zenél! elnevezésű utcazene fesztivál. A rendezvény keretein belül tucatnyi soproni, vagy soproni kötődésű vidéki zenekar mutatja be tehetségét a közönségnek.

Három színpadon egyidőben találkozhatnak a város lakosai, illetve a városba látogatók zenei produkciókkal, mindhárom színpad a belváros környékén lesz megtalálható. A Várkerület-Kisszínpadon fellép a Blue Chips, a Szabó Gergő Jazz Trió, a Crazy Daisy Jug Band, a What’s Upci, a Present Day és az Art Líra. A Várárok-Színpadon a Csoltói Geri The Looper, a Thalia 4P, Papp Attila & Ács Tamás, a Rockmemories, a Toolate és a Fangler’s. A Rondella-Színpadon Helga Jazz, Cini The One Man Band, Blue Cafe, Anda-Lucia és a Lifehack. Ezen kívül exkluzív koncertete ad a The Rolling Stones Tribute is.

sopron zenel 2017

Sopron Zenél

A koncertek 16 órakor kezdődnek, ahova mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a fellépők. Az utcazenélésen részt vevő zenekarok közül egyvalaki a VOLT Fesztiválon is felléphet. Ehhez a nézőközönség a belváros kijelölt vendéglátó egységeiben elfogyasztott étel, ital, kávé, süti vagy fagyi mellé kapott kupont kell, hogy elhelyezze a legjobban tetsző zenekar színpadán.

Link: