Burgenlandi Magyarok a Roma Búcsúban

A Csörge és a Szélforgók zenekarok, sőt, az őriszigeti magyar néptáncegyüttes is vendégszerepel az idei roma búcsúban, amelyet ezúttal is Karasztos-on/Bachseltenben rendeznek. A búcsú este 19 órakor kezdődik.

A hagyományos karasztosi roma búcsún a magyar népzenét és néptáncot összesen 10 zenész és nyolc táncos fogja képviselni, az őriszigeti magyar néptáncegyüttest a Csörge négy zenésze kiséri majd, míg az ifjúsági korú Szélforgók zenekar hat tagja lép fel Karasztoson.

roma butschu

Roma Service

A plakát

A roma búcsú zenei kinálatában szerepel még a délburgenlandi roma-együttes a Romano Rath, aztán ott lesz az ORF “Die Große Chance” című műsorában döntőbe jutó Piller-Trio két tagja, Danijel és Darko Piller is.

roma butschu

Roma Service

A plakát felső része

A rendezvény azért is fontos, mert lehetőséget ad Burgenland népcsoportjainak, hogy találkozzanak egymással, megismerhessék egymást és együtt szórakozzanak. A szervezők mindenkit szeretettel várnak Karasztosra/Bachseltenbe az Am Teichbach 3-ba, a Festwiese Schuh-ra.