Elismerés: Hadtörténelmi Levéltár Bécs

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület által alapított „Az év külföldi kutatóhelye“ díjat 2016-ban a magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) Hadtörténelmi Levéltárának bécsi kirendeltsége nyerte el. A díjat a kirendeltség két munkatársa, Számvéber Norbert és Lázár Balázs nemrég vehette át Bécsben, a Collegium Hungaricumban.

A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület népes tagsággal rendelkező szervezet, amely elsősorban családfakutatással foglalkozik. Évek óta rangsorolják a magyarországi, illetve a határon túli levéltárakat és kutatóhelyeket, mégpedig annak alapján, hogy azok mennyire tudták segíteni a munkájukat. Az általuk alapított díj elnyerése rangos elismerésnek számít az intézmények körében.

hadtörténeti levéltár bécs, kitüntetés

Szinek László

A magyar Hadtörténelmi Levéltárának bécsi kirendeltsége 2011 után 2016-ban immár másodszor nyerte el az „Év külföldi kutatóhelye díjat”. Az intézmény egyik legfontosabb feladata, hogy megválaszolja a Magyarországról, illetve a határon túlról érkező, magyar hadtörténelmi vonatkozású kérelmeket, s adatokat szolgáltasson a bécsi hadi levéltárban, a Kriegsarchivban őrzött iratokból.

hadtörténeti levéltár bécs, kitüntetés

Szinek László

„Tavaly mintegy 700 kérelem érkezett hozzánk. E kérelmekben több mint ezer személy után érdeklődtek. Felderítési mutatónk közel hatvanszázalékos, ami azt jelenti, hogy az elmúlt évben 600-650 személlyel kapcsolatban tudunk érdemleges adatot szolgáltatni a hozzánk fordulóknak”, mondta el Számvéber Norbert őrnagy. A kirendeltség vezetője hozzátette: mivel jelenleg az első világháború századik évfordulójának négyéves periódusában vagyunk, a legtöbb kérelem a Nagy Háború időszakából érkezik hozzájuk. Lázár Balázs elsősorban az 1700-as évektől az 1849-ig terjedő korszakkal foglalkozik, míg Számvéber őrnagy az 1849-1918 közötti időszakkal kapcsolatos kérdésekkel.

hadtörténeti levéltár bécs, kitüntetés

Szinek László

Az elismerést a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület munkatársaiból álló delegáció adta át a HM HIM munkatársainak. A díjátadó arra is jó alkalom volt, hogy a Bécsbe látogató kutatók megismerhessék az intézményt, illetve aktuális tájékoztatót kapjanak a levéltárosoktól az általuk kezelt dokumentumokról és a korszakokról. Azt ugyanis sokan nem tudják, hogy a bécsi hadilevéltárban csak az első világháború végéig tartó időszakról őriznek dokumentumokat. Aki tehát az 1900 után született felmenője életéről szeretne bővebb információkat szerezni, annak máshova, például a HM HIM budapesti Hadtörténelmi Levéltárába kell eljuttatnia a kérelmét.