Március 15-re emlékeztek Alsóőrön

1848 március 15-re emlékeztek vasárnap Alsóőrön, ahol az Öreg Iskolában gyűlt össze a falu apraja-nagyja, hogy a 169 évvel ezelőtt történteket felidézze. A több mint egyórás műsor gazdag kinálatot hozott. Az őrvidéki magyar közösség már január óta készült versekkel és dalokkal a forradalom ünneplésére.

Ez volt a 15. alkalom már, hogy a burgenlandi magyarlakta vidéken az 1848-as forradalomra emlékeztek. Az emlékműsor létrejöttében és vezetésében óriási szerepet játszott Radics Éva, nyugalmazott zeneművészeti egyetemi tanár.

marc 15

ORF/Dénes

Radics Éva

A magyar közösség megadta a módját az egyik legfontosabb nemzeti ünnepnek. A tarcsafürdői Radics Éva nyugalmazott zeneművészeti egyetemi tanár lakásán, több hónapon keresztül gyakorolhattak a helybeliek a március 15-i ünnepségre, jóvoltából mindenkinek a gomblyukában kokárda díszelgett. A program rögtön egy általánosan ismert forradalmi dallal kezdődött, a Kossuth-Indulóval.

marc 15

ORF/Dénes

A dalolás után a forradalmi események felelevenítése és a versek vették át a főszerepet, természetesen nem hiányozhatott a „Nemzeti Dal“ sem: De elhangzott még Petőfitől a „Föltámadott a tenger“, „A nép nevében“, Vörösmartytól „A vén cigány“ és a szózat is. Radics Éva szerint a program betétdalai és a versek adták magukat.

marc 15

ORF/Dénes

A közönség soraiban osztatlan tetszést válott ki a több mint egy órás ünnepi programm. Volt, aki számára nosztalgikus, volt aki számára megrendítő élmény volt az alsőőri este.

marc 15

ORF/Dénes

A szervező Alsőőri Magyar Média és Információs Központ (UMIZ) nevében Kelemen László intézményvezető foglalta össze az este lényegét: " A lényeg az, hogy Ausztriában is ünneplik a magyarok az 1848-as forradalom hőseit."

A március 15-i megemlékezés a székely himnusszal fejeződött be, nem véletlenül, a zenetörténész Radics Évának komoly kutatási tervei vannak az 1848-as szabadságharc erdélyi színtereivel kapcsolatban.