Magyar film nyert a Berlinalén

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján. Ilyenre 42 éve nem volt példa.

A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, „mint egy pohár víz“, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként rejtsék el az alkotásban a film témáját, amely csak „jószívű“ embereknek mutatkozik meg.

Berlinalé Magyar film

APA/ORF/FAZ

A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy nagy szíve van, hanem a nézőkről is, akik csodálatosan fogadták az alkotást - tette hozzá a Simon mágus után 18 évvel új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó, aki a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a mérvadó díjkiosztón.

Berlinalé Magyar film

APA/ORF/FAZ

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr - egy középkorú férfi és egy fiatal nő - kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják.

Az Arany Medve díjas alkotással nyitják meg február 26-án Budapesten a 3. Magyar Filmhetet, a magyar mozikban március 2-tól vetítik. Magyar alkotás egyébként eddig egyszer nyert Arany Medvét: Mészáros Márta Örökbefogadás című drámáját 1975-ben tüntették ki a Berlinale legfőbb elismerésével.