129. Magyar Bál Grazban

A báli szezon egyik színfoltja Grazban minden bizonnyal a Magyar Bál. Az elmúlt szombaton immár 129. alkalommal rendezte meg a bált a Grazi Magyar Egyesület, melyre minden asztal elkelt, több, mint 550 vendég érkezett a rendezvényre. „Bemelegítésként“ táncház előzte meg a kapunyitást.

„November kezdjük meg a szervezést és szinte egy időben jönnek is az első érdeklődők, akik szeretnék tudni az időpontot és már asztalt is foglalnának. December végére el is kelt minden asztal, 550 vendéget köszönthettünk“, mondta el Kovács Dénes szervező, az egyesület elnökhelyettese.

Három éve vezették be újdonságként, hogy magyar táncház előzi meg a bált, így akár az utolsó pillanatban is el lehet sajátítani egy-egy tánclépést. Nem csak magyarok jönnek a bálra, hanem osztrákok is szép számban. A bált hagyományosan a Brauhaus Puntigam nagytermében tartják.

Graz Magyar Bál

Kovács Dénes

A zenét minden éven magyar zenekar szolgáltatja, tavaly erdélyi magyar csoport húzta a talpalávalót, az idén a szombathelyi Spektrum zenekar játszott, nagyrészt magyar örökzöld slágereket.

Graz Magyar Bál

Kovács Dénes

A Grazi Magyar Egyesület a legrégibb magyar egyesület Ausztriában, lassan 130 éves tevékenységre tekinthetnek vissza. Jövőre kerül megrendzésre a 130. Grazi Magyar Bál is, erre már most készülnek, ötleteket keresnek, hogyan lehetne a jubileumot emlékezetessé tenni, tette hozzá Kovács Dénes.

Link: