Kreatív könyvbemutató Bécsben

Január 14-én, szombaton magyar nyelvű „kreatív könyvbemutatóra” került sor a bécsi Fabelwelt multilinguális könyvesboltban. A rendezvényen a budapesti Kolozsi Angéla bábszínész, író, dramaturg ismertette „Bódog és Szomorilla” című meséjét. Az interaktív előadáson közel negyven, 6-10 éves korú gyermek vett részt.

A kreatív könyvbemutató elnevezésű rendezvény három éve indult útjára és azóta egyre többen vesznek részt ezeken a családi délutánokon Bécsben, a Fabelwelt könyvesboltban.

Kreatív könyvbemutató Bécs

Nagy Alexandra

Ezúttal az interaktív meseélményt Kolozsi Angéla szabadúszó bábszínész hozta közelebb a gyerekekhez. A könyvbemutatón az író a „Bódog és Szomorilla“ című mesét az összes érdeklődőnek egy időben mutatta be, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel a gyerekeket két csoportra osztották, így a délután során kétszer is sor került egy workshopra, mely rajzolással és a mese történetének eljátsztásával zajlott.

Kreatív könyvbemutató Bécs

Nagy Alexandra

Kreatív könyvbemutató Bécs

Nagy Alexandra

Kreatív könyvbemutató Bécs

Nagy Alexandra

A „kreatív könybemutatók” során már olyan szerzők jártak Bécsben, mint Berg Judit, Marék Veronika, Dániel András, Astrid Walenta illetve számos illusztrátor is, köztük Máray Mariann és Kőszegi Csilla.

„Mindig olyan írót vagy illusztrátort választok, aki nagyon jól ért a gyerekek nyelvén és az általuk ismertetett történetet is értékesnek tartom. Mondhatni, hogy ez az egyik legfontosabb szempont, amikor meghívok valamilyen vendéget Bécsbe. Egyelőre magyarul zajlanak a könyvbemutatók, de a jövőben lehet, hogy sor kerül majd kétnyelvű családi programokra is”, mondta Liszkay Veronika múzeumpedagógus, magyartanár.