Központi Szövetség: sikeres rendezvények

Több sikeres rendezvényre is vissza tud tekinteni az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége. A 2016-os év egyik legnagyobb eseménye volt a Kufstein Konferencia, de a szavalóverseny és a novemberi 56-os megemlékezés is színvonalas volt.

Hollós József, a Köponti Szövetség elnöke első helyen említi a szövetség égisze alatt működö Bécsi Magyar Iskola szavalóversenyét, melyet a Collegium Hungaricumban rendeztek meg. A „Verőfény“ elnevezésű versmondó ünnepen 30 szavaló vett részt, az óvodáskortól egészen a felnőtt korosztályig.

ORF

ORF

Díjátadó a Verőfény szavalóversenyen

ORF

ORF

Kufstein konferencia Felsőpulyán

Nagyszabásúra sikeredett a Kufstein Koneferncia, melyet 2016. szeptemberében is Felsőpulyán rendeztek meg. A kétnapos tanácskozást a „Magyar migráció az EU-tagországaiba” címmel tartották meg, melyre 17 országból közel 250 résztvevő érkezett. A tanácskozást első ízben tartották meg két nyelven, mert a múltban nagyon sok osztrák érdeklődő jelezte részvételi szándékát. Már meg is kezdődött a következő, 2018-ban megrendezésre kerülő konferencia szervezése, de a nagy visszhang miatt az idén egy előkonferenciát is treveznek, emelte ki értékelőjében Hollós József:

Dieses Element ist nicht mehr verfügbar

Méltó és sikeres volt a november 4-i megemlékezés a Régi Városházán, Bécsben. Tudományos előadások valamint a Bécsi Magyar Iskola diákjainak előadása tették színvonalassá az 56-os megemlékezést, melyt megtisztelt Perényi János magyar nagykövet és több kortanú is.

56 Központi Szövetség

M.Dénes Tamás

56-os megemlékezés a Régi Városházán

A sok siker mellett állandó téma a pénzkérdés, a népcsoporttámogatás összege a Kancellária Hivatal részéről. Hollós József a Népcsoporttanács elnökhelyettese is, így részt vett több megbeszélésen is, így a Parlamentben is a pártok képviselőivel. Komoly probléma, hogy több, mint 20 éve nem változott a támogatás összege, továbbá a magyar sajtó támogatására is felhívta a figyelmet.

Fontos téma az együttműködés, itt Hollós megítélése szerint jó úton járnak, mindig sor kerül egy egyeztető összejövetelre a Kerekasztallal és tagegyesületeikkel. Fontos lenne kifelé is a közös fellépés, ezért idén a március 15-i és majd az október 23-i ünnepeket is közösen fogják megszervezni és megtartani.

Együtt fognak ünnepelni, de az idén a Központi Szövetség lesz a fő szervezője a március 15-i megemlékezésnek, ezért erre már készülnek. Április elején kerül sor a szavalóversenyre, mivel 2017 Arany János év, ezért több irodalmi programot is terveznek. Folyik már a Kufstein előkonferencia előkészítése is.