Évnyitó a Fertő-parti zarándokoknál

A Fertő-parti zarándokok január 10-én tartották évindító találkozójukat Fertőszentmiklóson. A Szent Miklós plébánia templomban tartandó hálaadó szent mise után, a közösségi házban került sor az idei évi tervek ismertetésére, ahol a rendezvény zárásaként agapé várta a résztvevőket.

Immáron ötödik éve került sor az évindító zarándoktalálkozóra. „Idén a Fertőszentmiklósi zarándoktársak meghívásának tettünk eleget“, mondta el Vissi András szervező:

Dieses Element ist nicht mehr verfügbar

Fertőparti zarándok évnyitó

Fertőparti zarándok

A találkozó szentmisével kezdődött, Németh István atya köszöntötte a résztvevőket és kifejtette, hogy minden zarándoklatnak célja van. A szentmise után a katolikus népházban folytatódott a program. Vinkovics Sándor és Dr Németh Erzsébet fertőszentmiklósi csoportvezetők képes beszámolóval bemutatták közösségüket, eddigi útjaikat, ismertették idei és jövőbeni terveiket. A találkozón osztrák és felvidéki zarándoktársak is részt vettek, akik szintén röviden ismertették ez évi programjaikat, zarándokútjaik időpontjait. Végül szeretetvendégség és kötetlen beszélgetés vette kezdetét.

Fertőparti zarándok évnyitó

Fertőparti zarándok