Megépülhet a Sopront elkerülő gyorsforgalmi út
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt hét szerdai, soproni látogatásán jelentette ki: az M85-ös gyorsforgalmi út soproni szakaszának 2018-ig meg kell épülnie. Azt is mondta, hogy a bürokratákkal vita van azon, hogy az átadás csak 2020-ra valósul meg. - tájékoztat a Kisalföld.
Orbán Viktor azt is közölte, hogy a beruházás költségére uniós támogatás nem kérhető. A pénzt a magyar adófizetők befizetéseiből, az államnak kell előteremtenie.
ORF
Soprontól Peresztegig
Az mindenesetre tény, hogy az M85-ös négy települést érint ebben a térségben: Sopron, Kópháza, Nagycenk, Pereszteg. S innen ágazik majd tovább Győr (M85 Pereszteg-Csorna szakasz), illetve a Balaton felé.
A nyomvonal tervezete szerint az út délről kerüli meg Pereszteget, majd Nagycenknél a GYSEV vasútvonal közelében halad. Kópházát szintén délről kerüli meg, a vasúti sínt keresztezve két változat lehetséges jelen pillanatban. Az egyik szerint északnyugat, a másik esetben pedig északkelet felé halad.
Sopron-nyugat csomópont épül
Az Ikva patakon átmenve Sopront keletről, majd a fertőrákosi út után északról kerüli meg. Ezen a szakaszon, a Bécsi domb alatt egy 490 méter hosszú alagutat is beterveztek. Itt alakítják ki a Sopron-nyugat csomópontot. Az út az országhatárig közvetlenül a 84-es főút, déli oldala mellett vezet.
A gyorsforgalmi út hossza Sopron és Pereszteg között 24 kilométer, amely kétszer két sávos lesz.