Vesztesek a nagy pártok, nyertes az FPÖ

Tartományunkban sok helyen már kora reggel megkezdődött a választást, egyes helységek már 6.30-tól várták a voksolókat. Az utolsó választói helységek 16.00 órakor zártak. A tartományi választásra összesen 250.607 személy volt jogosult, közülük 75,8 százalék élt választási jogával.

Az idei választás volt az első alkalom, hogy a fő időpont mellett már egy héttel korábban, május 22-én is le lehett már adni a szavazatokat. Az első körben 8,55 százalék, 21.438 fő élt ezzel a lehetőséggel.

Sokat vesztettek a „nagy“ pártok, a Szociáldemokrata párt SPÖ -6,4, a Néppárt ÖVP -5,53 százalékkal esett vissza. Az SPÖ így 41,86 az ÖVP pedig 29,09 százalékpontot ért el. A választás nyertese a Szabadságpárt FPÖ, +6,08 százalékkal és így a szavaztok 15,06 százalékát tudhatja magáénak. Nyertek a kispártok is, a Zöldek +2,28 százalékkal 6,43 százalékpontnál, az LBL +0,85 százalékkal 4,85 százalékpontnál vannak, a NEOS először indult a tartományi választáson és a szavazatok 2,33 százalékát tudhatja magáénak, a kereszténypárt CPÖ nem indult minden körzetben és 0,38 százalékpontot ért el.

A mandátumokat tekintve így az SPÖ 15, az ÖVP 11, az FPÖ 6, a Zöldek 2 és az LBL 2 mandátumot tudhat magáénak. A NEOS és a CPÖ nem kerül be a tartományi parlamentbe.

Magyar szerkesztőségünk a magyarok lakta községekben nézte meg a burgenlandi tartományi választások pontos eredményét:

Felsőőr:

Felsőőrött 70,44 százalékos volt a részvételi arány, az 5.483 választásra jogosultból 3.862 élt jogával. Nagy vesztes itt az SPÖ lett -9,82 százalékkal, így a szavazatok 36,69 százalékát szerezték meg. A Néppárt ÖVP -2,78 százalékot veszített, 26,84 százaléknál tartanak. Az FPÖ +2,97 százaléknak örülhet és így 19,54 százaléknál tart. A kispártok is nyertesek: a Zöldek +3,61 százalékkal 9,08 százalékpontot, az LBL 2,30 százalék plusszal 4,13 százalékot értek el, a NEOS 2,80 százalékot, a CPÖ pedig ,93 százalékot kapott.

Választás 2015 Felsőőr

ORF Bgld

Alsóőr:

Alsóőrött 78,52 százalékos volt a részvétel, az 512 választásra jogosult személyből 402 fő adta le szavazatát. Ez 8,97 százalékkal több, mint 2010-ben. Alsóőrött a legutóbbi tartományi választáshoz képest 14,08 százalékot vesztített az ÖVP. Míg 2010-ben 50,79 százalékot tudhattak magukénak, addig ma csupán 36,71 százalékot értek el. Minimális előnnyel, 38,23 százalékkal első helyre került az SPÖ, 1,06 százalékot nyerve. Az FPÖ 6,85 százalékot nyert és így 13,92 százaléknál tart. A Zöldek 6,84 százalékot, az LBL 2,03 a NEOS 1,52 míg a CPÖ 0,76 százalékot ért el. Horvath József polgármester (ÖVP) úgy gondolja, a kispártok nyeresége egyben az ÖVP vesztesége, a szavazók a Néppárttól álltak át a Zöldek, FPÖ, NEOS illetve LBL pártokhoz.

Választás 2015 Alsóőr

ORF Bgld

Felsőpulya:

Felsőpulyán 70,93 százalékos volt a részvételi arány, a 2.566 választásra jogosult főből 1.820 fő élt választási jogával. A legnagyobb veszetese a 2015-ös választásnak az SPÖ lett, -10,54 százalékot veszítve 30,07 százalékpontot értek el. Az ÖVP -3,38 százalékot veszített és 34,43 százalékkal a második helyen állnak, az FPÖ és a kispártok 3 százalék feletti nyereségeket könyvelhetnek el. Az FPÖ 11,87 a Zöldek 10,51 az LBL 9,89 a NEOS pedig 3,22 százalékot kaptak. Ebben a választókörben nem indult a CPÖ.

Választás 2015 Felsőpulya

ORF Bgld

Őrisziget:

Őriszigeten 246 fő volt választásra jogosult, 213 fő adta le szavazatát. Itt is nőtt a részvételi arány, az utolsó tartományi választáshoz képest csaknem 10 százalékkal többen adták le szavazatukat, 86,59 százalékos volt a részvételi arány. Szigeten a legnagyobb vesztes a Néppárt ÖVP lett: 21,26 százalékkal, 2010-hez képest ez -12,77 százalékot jelent. Az SPÖ -3,80 százalékot vesztett, 45,41 százalékot ért el. Az FPÖ 3,94 százalékot nyert és 15,5 százaléknál tart, a Zöldek 6,56 százalékkal kaptak több voksot, mint 2010-ben, 9,18 százalékos eredményt értek el Őriszigeten. Az LBL 5,31 százalékot, a NEOS 3,38 százalékot ért el. A CPÖ nem indult.

Választás 2015 Őrisziget

ORF Bgld