Burgenlandi magyar nagyprior nyitotta meg a nyári akadémiát

Az 1326-ban alapított Szent György Lovagrend ezévi Nyári Akadémiáját az osztrák-magyar határtérségben rendezte meg. A júliusi konferencia színhelyei a Vas-megyei Szombathely és Alsóőr voltak. A rend XXI. történelmi tanácskozását Cseke László rendi kancellár, Rónai András Vas-megyei nagyprior és Kelemen László osztrák nagyprior nyitották meg.

„Határrégiók és határvédelem” címmel Hende Csaba honvédelmi miniszter tartotta meg a konferenciát nyitó előadást.

UMIZ

UMIZ

Kelemen László nagyprior:

A számos előadáson túl, amelyek a határrégió történelmi összefüggéseit ismertették, a résztvevők több kirándulás keretében a régió látványosságaival is megismerkedhettek.

UMIZ

UMIZ

Németújvár, Léka és Fraknó vára csak néhány csúcspont volt, mely több egyéb őrvidéki elemmel is gazdagodott és a résztvevők nagy érdeklődését eredményezte.

Alsóőri Magyar Média és Információs Központ

A Szent György Lovagrend, melyet 1326-ban Károly Róbert magyar király alapított, Visegrád egykori fejedelmi városában székhelyezik. A középkori hagyományok ápolása (lovagi tornák), valamint karitatív tevékenységeken túl a rend a tudományok művelése terén is aktív szerepet vállal.