S31-es kiépítés a határig

Jogerős szintre emelkedett az S31-es gyorsforgalmi út meghosszabbításával kapcsolatban elkészített környezettanulmány. Ezzel elkezdődhet a gyorsforgalmi út Felsőpulyától a magyar határig történő meghosszabítása. A tervek szerint 2016 végéig készülhetne el az út kiépítése.

Még 2010-ben jelentette be Doris Bures közlekedési miniszter és Hans Niessl tartományfőnök az S31-es gyorsforgalmi út meghosszabbítását a rőtfalvi/Rattersdorfi határig. Az út könnyítést, tehermentesítést jelent majd a környező falvaknak.

A több éves huza-vona után még a nyáron megkezdődhet az építkezés. Az út vonala a felsőpulyai körforgalomtól a rőtfalvi-kőszegi határátkelőig vezet majd. A tíz kilométer hosszúságú, két nyomsávos út tervezett költsége: 37 millió euró.

Előnyt hozhat a régiónak

„A kiépítés több szempontból is előnyt jelent a régiónak: a környező falvakban csökkenni fog a forgalom, nőni fog a biztonság, gazdasági szempontból pedig fellendülést hozhat, hiszen az útnak köszönhetően több cég is letelepedhet a régióban, újabb munkahelyeket teremtve“, mondta el Helmut Bieler tartományi tanácsos.

Werner Gradwohl, Felsőpulya járás ÖVP-képviselője örömmel fogadta a hírt, sőt további lépésként a járás ingázóinak egy úgynevezett „Park&Ride“ parkolót is javasol.