Mikulás a Kaláka együttessel

Tegnap délután tartották a már hagyományosan megrendezésre kerülő Mikulás rendezvényt Bécsben, a Collegium Hungaricumban. Az idei eseményen a Kaláka zenekar lépett fel. A koncert után karácsonyi CD- vásárlási lehetőségük is volt a látogatóknak a Gryllus Kiadó jóvoltából. Az ifjúsági program az „EUROPA”- club és az AMAPED közös szervezésében jött létre.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett Mikulás ünnepség nagy népszerűségnek örvend Bécsben, hiszen idén is megtelt érdeklődőkkel a Collégium Hungaricum díszterme. A szervezők ismét a gyerekek megajándékozását valamint interaktív módon, a programba való bevonásukat tűzték ki célul.

CH Mikulas publikum

Leslie Czyzyk/Europa Club

Színültig megtelt a Collegium Hungaricum nagyterme

Így a Kaláka koncerten a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is voltak az előadásnak. Az ilyen jellegű hagyományőrző rendezvények, mint ez a Mikulás ünnepség, a magyar nyelv gyakorlása és fejlesztése mellett a gyerekek közösségbe való tartozását is elősegíti, ami kifejezetten fontos a szülők számára.

Mikulas kalaka

Leslie Czyzyk/Europa Club

A Kaláka együttes lepte meg a várakozó gyerekeket

Mikulás

Leslie Czyzyk/Europa Club

Mindenki kapott csomagot a Mikulástól

Mesekönyv gyűjtési akció

Az eseményen Zelei József kerékpáros békenagykövet kezdeményezésére mesekönyv- és játékgyűjtést is tartottak a kárpátaljai valamint a Kelet- magyarországi 3-6 éves korú rászoruló gyermekek részére. Az akció tovább tart, egészen december 14-ig lehet még leadni az adományokat minden hétköznap az AMAPED székházában, a Schwedenplatz 2/11 cím alatt. Elsősorban jó állapotban lévő mesekönyveket, esetleg társasjátékokat, készségfejlesztőket, babákat, udvari játékokat keresnek.