Ismét úton a Világjáró trabant

Immár a harmadik Budapest-Bamakó Rallyn van túl az újbudai magyar versenyző Vadász Zsolt, aki az idei több, mint nyolcezer kilométeres távot, a korábbi évekhez hasonlóan a Millenium Flacon Team tagjaként egy trabanttal tette meg. A versenyt követően a Geonauta baráti társaság csapata még négy hétig volt úton hazafelé Gambiából, Afrikából. A legfrissebb élményeiről Vadász Zsolt tegnap este Sopronkövesden számolt be.

A Sopronkövesdi Polgármesteri Hivatal és a helyi Alkotóház meghívására érkezett vasárnap Vadász Zsolt a Győr-Moson-Sopron megyei településre, ahol egy fotókiállítással és élménybeszámolóval várta a „Világjáró trabant” tulajdonosa az érdeklődőket.

Világjáró Trabant
Nagy Alexandra

A Budapest-Bamako Rally-t a szervezők a Dakar szellemi utódjának nevezik, és kétévente rendezik meg. A 2018-as futamon Vadász Zsolt útirársa ezúttal Balla Csaba volt, akivel az afrikai falvakba jónéhány jótékony célú adományt is eljuttattak.

Vadász Zsolt egykori profi ejtőernyős katona, börtönőr már hosszú évek óta utazik és Afrika mellett Európának megannyi országát bejárta már, szinte nincs olyan hegycsúcs Európában, amit ne mászott volna meg, az El Caminot is már tucatszor végigjárta. Januárban pedig ismét a huszonöt éves Trabanttal vágott neki a Budapest–Bamakó Rally-nak.

Világjáró Trabant
Nagy Alexandra

Vadász alapító tagja a „Geonauta baráti társaságnak”, a szervezet tagjai immár több mint húsz éve járják a hegyeket, vulkánokat, zarándokutakat, műfészkeket raknak és ha kell, madarakat gyűrűznek és természetvédő tevékenységet is folytatnak. A Millenium Flacon Team egy mellékágként 2013 végén fogant meg, névadója és apropója pedig éppen a trabant lett.

Világjáró Trabant
Nagy Alexandra
Világjáró Trabant
Nagy Alexandra

A Világjáró trabant 2014. januárban az északi sarkkörön járt Norvégiában, 2015-ben és 2016 pedig Afrikában a Budapest-Bamako Rally-n, amikor is a Geonauták a Bamakó Rally Spirit kategóriájába neveztek be, melyben semmilyen megkötés nincsen, gyakorlatilag bármiféle autóval lehet indulni, és Zsolték nemcsak, hogy teljesítették a több mint nyolcezer kilométeres versenytávot, de a csapat mindkét évben megnyerte a verseny a „Low budget” - a legalacsonyabb kölcségvetésből épített autó - különdíját.

A Millenium Flacon Team célja évről-évre példát mutatni, hogy kevés energia és nyersanyag felhasználással, minimális környezeti ártalommal, kevés befektetéssel is minden földrajzi cél elérhető.

„Sok volt a megfelelés az idén is, jártunk ebola és malária veszélyes területeken, itthon még ugye hidegben indultunk el. A trabanttal odafelé nem volt semmiféle gondunk, hazafelé már többször kaptunk defektet. Az idén is rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk”- mondta a Trabi-mániás természetvédő.

Ne álmodd az életed, hanem éld az álmokat – osztotta meg életfilozófiáját Vadász Zsolt, aki most sem pihen, hiszen még vasárnap a sopronkövesdi előadást követően egy privát expedícióra vállalkozott, és egyik barátjával, autóinak karbantartójával Czigle Györggyel ismét Afrikába indult természetesen trabanttal.