„Basti“ nagymamája magyar

Hétfőn került a könyvesboltok polcaira Sebastian Kurz osztrák kancellár önéletrajzi kötete, melyből többek között az is kiderül, hogy a kancellár magyar származású és anyanyelvű nagymamája Újvidékről menekült Ausztriába a második világháború végén.

Az osztrák kancellár önéletrajzi könyvéből sok, eddig ismeretlen részlet is napvilágot látott a napokban. Az egyik ilyen, a Bildben is közölt információ szerint a kormányfő hatéves volt, amikor életében először találkozott menekültekkel.

1992-ben az akkor „Bastinak” hívott fiú szülei ugyanis a Jugoszláv háború elől menekülő embereket fogadtak be magukhoz.

A nagymama is menekültként érkezett Ausztriába

Ez a menekülteket befogadó szociális érzékenység azonban nem a véletlen műve volt, hanem annak volt köszönhető, hogy Sebastian Kurz magyar származású nagymamája is menekültként érkezett Ausztriába a jelenleg Szerbiához tartozó Újvidékről.

Az önéletrajzi könyvből az derül ki, hogy a kancellár nagymamája a második világháború alatt a szovjet csapatok előrenyomulása miatt úgy döntött, hogy elindul a Vajdaságból és nyugatra szökik. Az akkor még csak 16 éves lány közel 600 kilométert tett meg, amíg Alsó-Ausztriába ért.

A kizárólag magyarul beszélő Magdalena szökése több hétig tartott, és mint arról később beszámolt, szinte folyamatosan halálfélelme volt a vészterhes háborús időkben megtett út alatt. Kurz nagymamája, megérkezése után nem sokkal, Alsó-Ausztriában találkozott Ausztria jelenlegi és eddigi legfiatalabb kancellárjának a nagypapájával.

Kurz gyermekkorát töltötte a nagyszülőknél

Az önéletrajzi könyvből az is kiderül, hogy Kurz gyermekkora nagy részét a nagyszülők zogelsdorfi farmgazdaságában töltötte. Ezért is van az, hogy az osztrákok új kancellárja már kora gyermekkora óta tudja, hogy nagymamájának magyar az anyanyelve.

A könyvből nyilvánosságra került részletek szerint a nagymama számára a második világháború idején megtapasztalt szörnyűségek annyira meghatározóak voltak, hogy azok emléke folyamatosan kísérti őt, egészen a mai napig. Olyannyira, hogy a családtagok elmondása szerint a nagymama a mai napig sokszor álmodik a háborús időkben megtörtént borzalmakról.

Sebastian Kurz nagymamája a mai napig a 150 lakosú kis faluban, Zogelsdorfban él.