Arany János költeményei szóltak Bécsben

„Mindannyiunk atyja” címmel irodalmi estet szervezett november 18-án az „Europa”-Club. A bécsi Collegium Hungaricumban a 200 született Arany János, az egyik legismertebb magyar poéta emléke előtt tisztelegtek.

A műsor Nemes Nagy Ágnestől idézett címe Arany János életművének meghatározó súlyára, hatására utal.

A rendezvény résztvevőit Smuk András, az „Europa”-Club elnöke köszöntötte, majd felkérte Sudár Annamária előadóművészt, versmondót, hogy kápráztassa el a közönséget különleges irodalmi összeállításával - tudósít az eseményről a kerekasztal.at.

Arany János est a Collegium Hungaricumban

kerekasztal.at/Fazekas Csilla

Műsorában elhangzott többek között a Rege a csodaszarvasról, a Szibinyányi Jank, a Vörös Rébék és a Rendületlenül című költemények.

Arany János est a Collegium Hungaricumban

kerekasztal.at/Fazekas Csilla

Sudár Annamáriát a vers, illetve a versmondás óvodás kora óta kíséri: számos rendezvényen, versenyen vett részt, színjátszó körben szerepelt. Nagy hatással volt rá a budapesti József Attila Gimnázium. 1995-ben hivatásos előadóművészi engedélyt szerzett, majd 1996-ban magyar és történelem szakos bölcsésztanári diplomát az ELTE-n. Arany János életműve kiemelkedően fontos számára.

Arany János est a Collegium Hungaricumban

kerekasztal.at/Fazekas Csilla

Petőfi Sándor és Arany János levelezésének a Toldi-trilógia megszületésére vonatkozó része, a Toldi estéje néhány versszaka és több Aranyról, illetve Aranyhoz szóló mű, illetve Arany-szövegre való rájátszás is szerepelt a programban, köztük Babits Mihály, Faludy György, Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Pilinszky János és Weöres Sándor versei, szövegei is.

Arany János est a Collegium Hungaricumban

kerekasztal.at/Fazekas Csilla

A rendezvény fogadással zárult.

Link: