Történelmi rally érkezik Felsőpulyára

Holnap dél és 15.00 óra között érkezik Felsőpulyára és Locsmándra a 15. nemzetközi Pannonia-Carnuntum Historic Rallye, azaz az oldtimer autók nagy versenye. A rally ezúttal is határokon átivelő szórakazást jelent, hiszen szombaton Mosonmagyaróváron is áthalad a mezőny.

Csütörtökön Illmitzben indult útjára a rally: 350 jelentkező közül csak 287 oldtimer autónak engedélyezték a szervezők a versenyzést. A rekordmennyiségű jelentkező mellett rekordmennyiségű nézőre is számítanak a szervezők. A legnagyobb közönség, 4000 néző, a mosonmagyaróvári szakasz mellett szokott összegyűlni. A helyi szervező Csalló Gábor rekordnevezésről számolt be.

14.Vredestein-Pannonia-Carnuntum-Historic-Rallye

pannonia-carnuntum.at

A résztvevők között több régi csillag is látható lesz, a rally-világbajnok Andreas Aigner-től kezdve a rallylegenda Rudi Stohl-ig. Az autók között száz éves kocsikat is megcsodálhatnak majd az érdeklődők. Többek között a harmincas évek világbajnok Mercedes-e és a régi Porschék is feltűnnek majd a mezőnyben.

14.Vredestein-Pannonia-Carnuntum-Historic-Rallye

pannonia-carnuntum.at

A verseny csütörtökön Illmitzben kezdődött és ott is ér véget szombaton. A kijelölt út érinti Felsőpulyát és Locsmándot, Magyarországon pedig Fertődöt és Mosonmagyaróvárt is. Hans Niessl tartományfőnök személyesen indította el az autókat. Szombatig a résztvevők mintegy 450 kilométert tesznek meg. A versenyben nem a sebesség számít, hanem a pontosság. Tehát bizonyos célokhoz egy bizonyos időtartamon belül kell odaérni. Túl korán sem szabad és túl későn sem.

14.Vredestein-Pannonia-Carnuntum-Historic-Rallye

pannonia-carnuntum.at

Az idei már a 15. Pannonia-Carnuntum Historic Rally lesz. Az első rallyt annak idején a Reifen Ritz 50. születésnapján hívta életre a cég. Mosonmagyaróvár hatodik éve vesz részt az így határokon átivelővé váló nemzetközi eseményen. Idén új kanyarok és új utak épültek be a rallyba, amelyek még izgalmasabbá tehetik a versenyt.

14.Vredestein-Pannonia-Carnuntum-Historic-Rallye

pannonia-carnuntum.at

Link: 15. Pannonia Carnuntum Historic Rallye